Berecz István, az újpesti Bem Néptáncegyüttes táncosa nyerte páros és szóló kategóriában a Felszállott a páva tehetségkutató versenyt a köztelevízióban.
„Ez egy élhető, használható kultúra, nem vitrinben mutogatott suba” – mondta Berecz István a Fölszállott a pávában a néptáncról, a népi kultúráról. Novák Péter szerint ez lett a műsor jelmondata.
A táncos édesapja, Berecz András legendás mese- és énekmondó, így István gyermekkora óta szívja magába ezt a kultúrát. Azt mondja, a szülei soha nem erőltették rá a táncot, és a műsorban sem volt előny, hogy ő a Berecz András fia. Sőt. Szerinte ezért úgy tisztességes, ha még inkább megdolgozik a sikerekért.
„Nekünk, táncosoknak, táncházasoknak természetes dolog, hogy táncolunk. Nem hirdetjük, nem kérkedünk vele, egyszerűen csak csináljuk. Szerencsére sok fiatal táncol mindenféle kényszer és ideológia nélkül. Ez egy életforma.”
A tehetségkutató sokat segít a néptánc népszerűsítésében, bár alapvetően nem közege a show, a verseny.
„Csak akkor állja meg a helyét egy ilyen megmérettetés, ha az ember jó lélekkel tud odamenni, és tudja, hogy ez eredetileg nem versenyműfaj. Nem szabad elszállni attól, hogy refl ektorok világítanak, mert nem ez a közege, hanem az, amikor a gyimesi csángó ember megiszik egy pálinkát, és megindul a ropogtatás a kultúrban.”
Berecz István fontosnak tartja, hogy egy táncos menjen el különböző tájegységekbe, és autentikus forrásból ismerjen meg a táncokat. Ez többet ér neki, mint egy győzelem, mert nem minden szépen megtanulni a fi gurát, hanem oda kell menni, és meg kell érezni, hogy milyen körülmények között élnek, hogyan gondolkodnak, hogyan mulatnak. Persze, ha már indult a versenyen, akkor fontos volt neki, hogy megmérettessen, és nyerjen. Több együttesben táncolt már, de végül Újpesten, a Bem Néptáncegyüttesben talált megfelelő közegre és egy mesterre, Kis Istvánra, a táncegyüttes művészeti vezetőjére. „Egy próbán is lehozzuk a csillagokat az égről. Én meg fakír jellem vagyok, tehát ezt szeretem.”
István jogot tanul, ami szerinte jelentősen más gondolkodást követel, mint a néptánc.
„Tánc közben megnyílik az ember lelke, kifejezi a bánatát, örömét, mindenképpen a léleknek egy emelkedett pillanata. A jog meg inkább az emberek szerencsétlen pillanataival foglalkozik, amikor nem találkozik ember az emberrel. De amúgy szerencse, hogy nem a tánc a foglalkozásom, nekem ez szórakozás, csak kiszabadulok a karámból, és táncolok.”
J.M.