Kati néni könyve

  •  
  •  
  •  

Jó néhány híres, híressé vált pedagógus tanított Újpesten, akik életük során kutatásokban, publikációkban is kiemelkedőt alkottak. Közéjük tartozott a későbbi Újpest Gyermekeiért díjas Porkolábné dr. Balogh Katalin, aki 1958-tól a Könyves Kálmán Gimnáziumban tanított, majd 1963-ban tanársegéd lett az ELTE BTK pszichológia szakán.

(fotó: www.tizesvillamos.eoldal.hu)

Doktori címet 1968-ban szerzett, és akkor indult nagy ívű tudományos pályája, amely a hetvenévesen, 2005-ben bekövetkezett haláláig tartott.

Életművének állított emléket a Könyves Kálmán Gimnázium N. J. Pro Homine Alapítványa azzal, hogy kiadta az általa írt, illetve róla szóló válogatott írásokat tartalmazó könyvet, Kudarc nélkül címmel. Rá kétszeresen is illett az összeállítás címe: életművét az óvodapedagógia tette ki, a fejlesztőlélektan, hogy a gyerekek kudarcélmény nélkül lépjenek iskolába, amikor eljön az ideje. És a cím Kati nénire is maradéktalanul illik. Nemcsak munkájára, életére is. Kísérleteit többek között Újpesten, az Aradi utcai óvodában végezte. Eredményeivel, publikációival, előadásaival kitüntetések sorát érdemelte ki, nemzetközi elismerésre, nagy népszerűségre tett szert. Tanácskozásokon, a szakirodalomban, a médiában, szakmai beszélgetésekben mai napig hivatkoznak munkásságára.

A Kudarc nélkül című könyv, korlátozott számban, most újra elérhető az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben.

R.J.