Átlagosan 34 százalékkal emelkedik több mint százötvenezer pedagógus alapilletménye szeptember 1-jével, 2017-ig pedig minden szeptemberben lesz béremelés – jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter. Az első emelt összegű fizetést október elején vehetik kézhez a tanárok, a béremelést több szervezet üdvözölte.
Balog Zoltán tatabányai sajtótájékoztatóján elmondta: a pedagógus-életpályamodell tervezett teljes béremelésének 50 százaléka helyett 60 százalékkal emelik meg az illetményeket. Szeptembertől átlagosan 34 százalékkal nőnek a pedagógusbérek, a következő években pedig a szolgálatban töltött időtől függően minimum 5, de átlagosan 10 százalékkal emelkedik majd a tanárok fizetése. Most októberben egy bruttó 190 ezer forintot kereső középiskolai tanár bére 250 ezerre nő, míg egy főiskolai végzettségű, több mint tíz éve a pályán lévő általános iskolai tanár bruttó 150 ezer forintos fizetése 200 ezerre változik. Az egységes emelésnek (és egyben az iskolák állami kézbe vételének köszönhetően) kiegyenlítődnek a korábbi, azonos képesítésű és szolgálati idejű tanárok között meglévő akár 100 ezer forintos bérkülönbségek. Országosan mindössze 1450 pedagógus lesz, akinek nem vagy alig változik a fizetése, azonban ők extrém túlórapénzt, munkáltatói többletjuttatásokat vagy jutalmakat kaptak.
Az önkormányzati pótlékok kiesnek ugyan, azonban azokat az alapilletmény emelkedése kompenzálja, sőt, meg is haladja. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter egyúttal arra buzdította az önkormányzatokat, hogy ott, ahol erre van lehetőség, a jövőben is honorálják pluszjuttatásokkal a tanárok munkáját.
Most minden tanár bére egységesen változik, azonban a pedagógusokat az életpályamodell keretén belül négy kategóriába sorolják, a pedagógus I és II kötelezően megszerzendő címek mellett megjelenik a mester-és kutatótanári kategória. Először valamennyi érintett I-es besorolást kap, a minősítési-besorolási eljárás szeptemberben kezdődik meg. A háromfős minősítőbizottságban az iskola igazgatója, a helyi tanárképző főiskola egy szakértője és a kormányhivatal egy képviselője kap helyet, a besorolási alapelveket hamarosan rendeletben rögzítik.
A béremelést több pedagógusszervezet üdvözölte, a támogatók között van, aki jó szívvel veszi tudomásul ezt az évtizedek óta várt és megérdemelt kormányzati döntést”, míg mások szerint „alapvető társadalmi kérdés, hogy a pedagógusok bérezése és juttatásaik megfelelőek legyenek.” Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter közölte: a béremelésekre szánt keret rendelkezésre áll.
MTI/MOA