Hontalan állatok világnapja

  •  
  •  
  •  

A hontalan állatok világnapját 1992 óta rendezik meg, a kezdeményezés az Egyesült Államokból indult. Eredetileg minden év augusztusának harmadik szombatján tartották, később pedig egységesen augusztus 16-án rendezték meg. Újpesten a Rex Állatsziget e nap alkalmából szabadtéri programokkal várja az érdeklődőket.

Maga a világnap célja, hogy magánszemélyek és a hatóságok figyelmét egyaránt felhívják a kóbor állatok helyzetére, a menhelyekről való örökbefogadás fontosságára és a nem kívánt szaporulat megakadályozására.

Magyarországon eges becslések szerint több százezer, más számítások szerint pedig jóval több, mint egymillió kóbor kutya és macska él. Bár az állatvédelmi törvény előírja a négy hónaposnál idősebb kutyák chipezését, a macskákat továbbra sem kell ellátni bőr alatti elektronikus azonosítóval.

Az utcán élő állatok hatalmas veszélyeknek, köztük gázolásnak, súlyos fertőző betegségeknek vannak kitéve, a gazdánál tartott állatok élettartama jóval magasabb, mint hontalan társaiké. Egy lakásban tartott (ivartalanított) macska például 14-18 évig is elél.

A hazai regisztrált menhelyek és gyepmesteri telepek teltházzal üzemelnek. Vannak, akik ezek bővítését tartják az egyik lehetséges megoldásnak, azonban menhelyek, állatorvosok egyaránt arra igyekeznek felhívni a figyelmet hogy érdemi, humánus változást csak a nem kívánt szaporulat megállítása (ivartalanítás) és persze a felelős állattartás jelent.

A Káposztásmegyeren működő Rex Állatsziget is rendszeresen igyekszik felhívni a figyelmet a felelős állattartásra, így mondhatni természetes, hogy ma, augusztus harmadik szombatján, a hontalan állatok világnapjához kapcsolódóan egész napos programmal várják a látogatókat.

MOA