Rendőr, mint életpálya

  •  
  •  
  •  

Roma Rendészeti Club elnevezéssel rendez jövő tavaszig tartó programsorozatot az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Egyesület a Budapesti Rendőr-Főkapitánysággal, az Újpesti Roma Nemzetiségi Önkormányzattal és a Bródy Imre Gimnáziummal együttműködve. A rendkívül változatos programsorozat nem titkolt célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a rendőri pálya iránt. A klubot hivatalos támogatóként Oláh Gergő pártfogolja, aki már rögtön az első szabadtéri bemutató résztvevő-szereplője volt.

Makula György őrnagy a szeptember 27-én útjára indult, hivatalosan pedig október 4-ével megnyíló Roma Rendészeti Club első találkozóján, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tél utcai épületében tartott rövid ismertetőjében kiemelte: maga a rendőri pálya egy lehetőség, függetlenül a fiatalok hátterétől, életkörülményeitől. Hozzátette: a program nem titkolt célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését.

A hivatalosan október 4-én nyíló klub kifejezetten a rendőrök munkáját mutatja be. E feladatot többféleképpen teljesíti: klubesteket szerveznek, ahova sztárvendégeket hívnak, lesznek szabadtéri bemutatók, és ugyancsak a figyelemfelkeltés része, hogy a fiatalok látogatást tesznek majd az újpesti rendőrkapitányságon, a Teve utcában és a Rendőrségtörténeti Múzeumban is.

Az elhangzottak után, az újpesti rendőrkapitányság közreműködésével megtartották az első szabadtéri bemutatót. Itt először rendőrmotort és rendőrautót mutattak meg a közönségnek; a járművekbe fel-illetve be lehetett ülni, és bekapcsolhatták a fényhidat és a hangjelző szirénát is.

Ezt – pontosabban autós üldözést követően – egy bűnöző elfogását láthatták a nézők, a rendőri oldalon maga a rendészeti klub hivatalos támogatója, az X faktorból már ismert Oláh Gergő is közreműködött. (Vele egyébként egy hét múlva, október 4-én szintén találkozhatnak az érdeklődők.)

A bemutatónak elengedhetetlen része volt a vendéggel-rendőrjárművel való fotózkodás, ezután pedig a roma önkormányzat épületébe visszatérve mindenki megbeszélhette a látottakat. Magát a projektet a Norvég Civil Alap támogatja.

M. Orbán A.