Hatvankilenc éve született Bene Ferenc

  •  
  •  
  •  

Hatvankilenc éve, 1944. december 17-én született Balatonújlakon Bene Ferenc. A dinamikus, robbanékony, hihetetlenül gólveszélyes támadó a Marcali MEDOSZ-ban kezdett futballozni, majd a Kaposvári Kinizsiből lett ifiválogatott és 1961-ben onnan került Újpestre.

Az Újpesti Dózsa színeiben 17 év alatt nyolc bajnoki címet és három kupagyőzelmet ünnepelhetett, tagja volt a VVK-döntős és a BEK-elődöntős csapatunknak is. Ötszörös magyar gólkirály, 418 bajnokin 303 gólt szerzett, 69 nemzetközi kupamérkőzésen pedig 38 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába.

A magyar válogatottban 1963 és 1974 között 76-szor lépett pályára, ezeken a találkozókon 36 gólt lőtt. Tagja volt az 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerző csapatnak, a tokiói olimpián pedig 12 gólt szerezve, gólkirályként segítette hozzá a válogatott az aranyéremhez. Két alkalommal (1964-ben és 1969-ben) az év labdarúgójának is megválasztották, kétszer pedig szerepelt az Európa-válogatottban is.

Játékosként megfordult Finnországban, a Volánban, Soroksáron és Kecskeméten is, utóbbi együttesből 41 évesen vonult vissza. Később visszatért Újpestre, ahol utánpótlás-edzőként, pályaedzőként és vezetőedzőként is szolgálta a klubot, 1992-ben irányításával csapatunk Szuperkupát nyert. Dolgozott a norvég Vagarkameratene és a Fót csapatainál is. A magyar válogatottnál és az olimpiai válogatottnál másodedzőként segített, 2004 és 2006 között pedig a magyar strandfoci-válogatott szövetségi kapitánya volt.

Bene Ferenc 2006 februárjában hunyt el, nevét Újpesten sporttagozatos általános iskola, Kaposváron pedig labdarúgó-akadémia őrzi. Legendás támadónkat a Megyeri temetőben helyezték örök nyugalomra, 2009-ben avatott síremlékénél mindenszentek ünnepén Balajcza Szabolcs és Vermes Krisztián emlékezett a páratlan képességű csatárra.

ujpestfc.hu/g