Gyermeksarkokat alakít ki az önkormányzat minden újpesti gyermek háziorvosi rendelő váróhelyiségében. Szerdán három gyermekorvosi rendelőbe juttatták el az önkormányzati képviselők a város ajándékait: modern gyermekbútorokat, foglalkoztató füzeteket, ceruzákat és gyermekjátékokat. Az önkormányzat ezzel a segítséggel a héten összesen öt rendelőt tesz gyermekbaráttá.
Szerdán három helyszín, az Erdősor és a Pozsonyi úti, valamint a Király utcai gyermekorvosi rendelő gazdagodott egy-egy színes gyermek várósarokkal, ahol a várakozás perceit felhőtlen rajzolgatással, avagy közös játékkal tölthetik el a picik. Az önkormányzat által adományozott felszerelést a város képviselői juttatták el a rendelőkbe. Elsőként Bartók Béla és dr. Szabó Béla önkormányzati képviselők adták át az új várósarkot az Erdősor úti gyermekorvosi rendelőben. A gyermekbútorok – asztalka és székek – mellett a képviselők kétféle foglalkoztató füzetet, színes ceruzákat és gyermekjátékokat is magukkal vittek.
– Az egészségügyet kiemelt ügyként kezeli az önkormányzat akár a szakorvosi, akár a háziorvosi rendelők tekintetében. Nem csak a gyógyászati eszközök fontosak azonban, hanem az is, ha valaki elmegy a rendelőbe, akkor milyen környezetbe kerül, és hogy érzi magát. Ez különösen igaz a gyerekekre. Ezért is fontos, hogy egy kellemes légkör fogadja őket, amely feledteti a rájuk váró esetleges kellemetlenségeket – véli Bartók Béla, a Fidesz frakcióvezetője.
Az ajándékokat örömmel fogadták mind a betegellátók, orvosok, asszisztensek, mind pedig a kis betegek.
– Mindennek örülünk, ami a gyerekekért van. Harminc éve dolgozom itt Újpesten, de ilyen ajándékot még nem kaptunk. Nagyon kellemes meglepetés volt és köszönjük a gyerekek nevében is – mondta dr. Török Zsuzsanna az Erdősor úti rendelő gyermekorvosa.
Délelőtt a Pozsonyi úti gyermekrendelőbe három képviselő, Hladony Sándor, Jókay Attila és Németh Edit Éva jutatta el el az önkormányzat ajándékát. Alig helyezték el a kis bútorokat, a gyerekek látható örömmel már birtokba is vették az új felszerelést.
Kora délután a Király utcai gyermekorvosi rendelő váróhelyisége gazdagodott egy gyereksarokkal, amelyet Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő adott át.
– Újpest egy családbarát város. Ezért döntöttünk úgy, hogy megépítjük a Tarzan-parkot, a Szilas-családi parkot, a sídombot, ezért az új uszoda, a tankönyv támogatási program és egyebek mellett ezért kaptak a gyerekrendelők színes kis asztalokat és új játékokat, hogy a beteg gyermekek itt is jól érezhessék magukat – mondja Ozsváth Kálmán.
Igaz ez a rendelő a szerencsésebbek közül való volt eddig is, hiszen alapítványi pénzből már vásároltak néhány bútort, műanyag csúszdát, de nagy örömmel fogadták az adományt.
– Olyan, hogy túl sok lenne a játék a gyerekeknek, soha nincsen. Minden ajándék jól jön. Mire a rendelőbe beérnek a kicsik, jól kijátsszák magukat. Úgy gondoljuk, nagyon kedves gesztus volt az önkormányzat részéről – mondja dr. Erdei Zsuzsanna gyermekorvos.
– Ha egy gyerekeket ellátó intézménybe belép valaki, akkor olyan aurájának kell lennie, hogy a látvány és a légkör alapján rögtön tudja, itt gyerekeket látnak el. Ha egy kicsit félelem-mentesebbé, gyerekbarátabbá tesszük magát a várótermet, az önmagában nagyon sokat segít abban, hogy kis pácienseink jól érezzék magukat fűzte hozzá dr. Kálmán Mihály gyermek háziorvos.
Az orvosok elmondták: tudják, hogy következő lépcsőfokként az orvosi rendelők felújítására készül az önkormányzat, amit örömmel várnak.
G.R.