Május 10-én a Karinthy Színház Hunyady Sándor Lovagias ügy című komédiájával vendégeskedik az Újpest Színházban. A budai teátrum társalgójában beszélgettünk a darabról és újpesti kötődéséről a rendezővel, Verebes Istvánnal.
– Ön szerint milyen egy jó vígjáték?
– Darabja válogatja. Vannak érdesebb és vannak lengébb vígjátékok. Én azt szeretem, ha nem különül el a mulatság a darab velejétől. Azt írja Karinthy, ha már a Karinthy Színházban beszélgetünk, hogy a legélesebb humor a fájdalmaink mélyén van. A Lovagias ügy is egy nagyon fájdalmas történet, amellett, hogy az előadáson lehet jókat mulatni. Arról szól, hogy valaki harminc évig egy munkahelyen húzza az igát, aztán történik valami, amitől elveszti az egzisztenciáját, és ez a harminc év semmivé foszlik.
– Négy évtized színházcsinálás után nézőként tud önfeledten szórakozni a színházban?
– Nyilván szakmailag nézem az előadásokat, és ettől nem tudok elvonatkoztatni. Nem túl gyakran, de azért van olyan, hogy egy előadás teljesen lenyűgöz. Viszont ha nem unalmas az egész, akkor én már hálás vagyok. Inkább legyenek benne hibák, csak ne unatkozzak!
– Egy színész még le tudja nyűgözni?
– A vallomásos alapállású színészeket szeretem, akik mellé nem kell nagy színházi trükköket kitalálni ahhoz, hogy hassanak. Szeretem, ha egy színész könnyeden játszik, és mégis van benne valami, ami egy picikét mozgósítja a szívemet vagy az agyamat. Rendezőként azok a színészek érdekelnek, akikben még van olyan tartalék, amit talán én tudok kihozni belőlük. Ezért dolgozom ritkán igazán nagy színészekkel.
– Azért én tudnám sorolni őket…
– Persze, azért volt néhány. Törőcsik Marira például nagyon sokáig fájt a fogam. Nagy áldás, hogy kétszer is dolgozhattam vele. Fantasztikus volt a közös munka. Törőcsik a világ egyik legjobb színésznője, ez nem kétséges. Sokat tanultam tőle. Meg hát a régi nagyoktól, akikkel összehozott a sors: Kálmán György, Dajka Margit, Mensáros, Szabó Gyula. Szóval, igaza van, valóban dolgoztam gigászokkal.
– Össze tudná foglalni, hogy milyen Verebes István színháza?
– Hát, ez elég komplikált kérdés. Nézze, azt mondom mindig, hogy a nézők zöme pénzt ad a jegyért, ezt pedig én megpróbálom megszolgálni. Nem untatom őket, szórakoztatok, megkísérelek létrehozni egy teátrumi attrakciót. És számításaim szerint minden nézőtéren van hat, de legfeljebb hét néző, akiknek az előadás bizonyos pontjain tudok valamit üzenni, ami talán több a szórakoztatásnál, kikapcsolódásnál.
– Van valamilyen újpesti kötődése?
– Igen, nagyon sokat hallottam róla kisgyerekként. Az édesapám Újpesten töltötte a gyermekkorát. De messzebbről kezdem: a nagyanyám üzbég, a nagyapám pedig ott volt hadifogságban, ők ott találkoztak, az apám is ott született. Aztán a család hazaköltözött, Újpesten telepedett le, és ott élt a háború kitöréséig. Az apám Újpesten volt szövőgyári munkás, mielőtt színész lett. Úgyhogy megtiszteltetés, hogy az ő ifjúkorának színhelyén játsszák a rendezésemet.
Juhász Mátyás
Fotó: Major Attila
Az előadásra az Ady Endre Művelődési Házban válthatók jegyek.