Újpesti séta című rovatunkban arra vállalkozunk, hogy hétköznapi sétáinkat nem mindennapivá tesszük: a megszokott útvonalakról letérve jobban megismerjük Újpestet. Erre a sétára invitáljuk Önöket is. Tartsanak velünk!
Életek mindegyikben. Régi házak, új házak, közepesen régi házak. Újpesten közel tizenhétezer panellakás van. Ezzel a számmal a budapesti, sőt az országos listát is vezeti. Itt van a legtöbb élet.
A város a lakótelep építése előtt nagyrészt földszintes épületekből és egyszobás lakásokból állt. 1950. január elsején Budapesthez csatolták, 1960-ban pedig tervbe vették a terület fejlesztését. A Fővárosi Tanács 1973-ban elfogadta a városközpont rekonstrukciós tervét, a munkálatok megkezdése előtt pedig felmérték a kerület elhanyagolt épületeit. Az 1974-ben megkezdődött rekonstrukció során majdnem ötezer lakást szanáltak, de az Árpád utat csak részben változtatták meg, több helyen meghagyták az eredeti épületeket. Itt kezdődött az építkezés, a déli oldalon.
Az első ütemben 9588 házgyári lakás készült el öt és tizenegy szintes panelépületekben. A lakások mellett 88 általános iskolai tanteremmel, 1000 gyermek részére óvodával, 500 gyermek részére bölcsődével és több mint 10 000 négyzetméter alapterületű kereskedelmi- és szolgáltató létesítménnyel gazdagodott a kerület. Az első ütemmel párhuzamosan 1980-ban az Árpád út északi oldalán a második ütem tömbjeinek összeállítása is megindult. 5682 összkomfortos lakás, 48 általános iskolai tanterem, 500 gyermek részére óvoda, 240 gyermek részére bölcsőde, 5000 négyzetméter kereskedelmi- és szolgáltató létesítmény, orvosi rendelő, gyógyszertár és üzletház épült.
Felnézek a panelházra, hatalmas. Apró kockák választják el egymástól az embereket, az életeket. Az egyikben társasoznak esténként, a másikban tévéznek, játszanak, hazajönnek, elmennek. Orvosok, pékek, táncosnők, nyugdíjasok, színészek, tanárok, eladók, ügyintézők, emberek. Lehet, hogy veszekedés is van, az is lehet, hogy áthallatszik. Vagy egy óriásnevetés. A lépcsőházban összefutnak, néha beszélgetnek, muskátlit locsolnak az erkélyeken, átadnak egymásnak egy-két jól sikerült receptet. Lemennek a játszótérre, nyári estéken hosszasan beszélgetnek a padokon, beülnek a lenti sörözőbe, citromfagyit választanak, susmutolnak a kisboltossal, csattognak a lépcsőkön, ordítanak a focipályán, összemosolyognak a központban, együtt vásárolnak, ruhát cserélnek, esznek, vitatkoznak. Élik az életüket.
A szocializmus alatti építkezési stílusról és az összképről az emberek eltérően vélekednek. Romantikus, lehangoló, izgalmas, unalmas, szürke, színes, ronda, szép. Panelekben gondolkodunk.
VG