Rendőr mint hivatás

  •  
  •  
  •  

Budapesten és vonzáskörzetében élő fiatalokat szólít meg kampányával a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK célja, hogy az érettségivel már rendelkező fővárosi vagy agglomerációban élő fiatalokat rendőri pályára hívja. Az újpesti rendőrök személyesen és elektronikus úton is készséggel tájékoztatják az érdeklődőket.

Noha a BRFK eddig is várta a jelentkezőket, a közelmúltban kampányt indítottak, a közösségi oldalakon és a médián keresztül keltve érdeklődést a rendőri pálya iránt.

Mindenki, aki…
– A BRFK várja mindazok jelentkezését, akik elmúltak 18 évesek, érettségivel rendelkeznek és büntetlen előéletűek – sorolja a feltételeket Horváth Szabolcs r. alezredes, Újpest rendőrkapitánya. A jelentkezők egészségügyi szűrővizsgálaton vesznek részt, ezen kívül egy pszichikai és fizikai alkalmassági teszt is a felvételi eljárás része. Horváth Szabolcs utóbbival kapcsolatban kiemelte, az elvárt teljesítmény korcsoportonként változik, mást várnak például egy 30 éves jelentkezőtől, mint a 18-25 éves korosztálytól.

A képzés alatt is jár fizetés
Lapunk kérdésére megerősítette, nem csupán a frissen érettségizetteket szólították meg, a középfokú végzettség megléte csupán az egyik minimum feltétel. Az öthónapos képzés júniusban indul, aminek az időtartama alatt már munkavállalóként alkalmazzák a leendő rendőröket, azaz fizetést is kapnak.

A legjobb terep
– A sikeres vizsgát követően az újoncok próbaidős őrmesterekké válnak. Újpest, és ezzel együtt Budapest, mint főváros, kiváló terep arra, hogy elméletben megszerzett tudásukat a gyakorlatban is alkalmazni tudják és bővíthessék – húzza alá Horváth Szabolcs r. alezredes.

Rendőr mint hivatás
A rendőri foglalkozás szerteágazó. Az egyenruhás szolgálatra beosztott új rendőrök a későbbiekben más területeken, például közlekedésrendészetnél vagy bűnügyi vonalon tevékenykedhetnek, munkájuk valódi életpálya lehet. A budapesti vagy főváros környéki lakhely pedig a majdani szolgálati hely megválasztása szempontjából fontos. Természetesen Újpestre is kerülhetnek majd a frissen végzők közül.

Tájékoztatás minden formában
Az újpesti rendőrség minden lehetséges formában készséggel tájékoztatja az érdeklődőket. Hétközben személyesen Szabó Róbert r. alezredest és Kegyes Attila r. századost kereshetik fel a jelentkezni vágyók, elektronikusan pedig a 04rk@budapest.police.hu címen lehet tájékozódni. Sőt, az április 5. és 9. között tartandó „Házhoz megyünk” standjánál is lesz lehetőség személyesen érdeklődni. A hivatalos jelentkezési határidő április 11-e, de ezután is mindenkit szívesen tájékoztatnak az újpestiek, hiszen a későbbiekben is indulnak még képzések.

M. Orbán András