Március 18-án 13 és 20 óra között immáron tizenegyedik alkalommal rendezik meg a BIG Filmfesztivált, ezúttal is az Uránia Filmszínházban.
Az ötlet és a név is a Bródy Imre Gimnáziumtól ered, és az iskola diákjai természetesen idén is képviseltetik magukat. A filmfesztivál már országos rendezvénnyé nőtte ki magát. Felsőoktatási hallgatók, középiskolás diákok és szabadúszó, harminc évesnél nem idősebb fiatalok filmjeit is láthatják az érdeklődők.
– Az eddig beérkezett kilencvenkét versenyfilmből, amelyeket hazai és határon túli magyar fiatalok alkottak, az előzsűri már közel negyven filmet ajánlott vetítésre – mondja Giczy Béla, a Bródy Imre Gimnázium igazgatója. – Támogatóink között szerepel Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere, az V. Kerületi Polgármesteri Hivatal, a „Sziget Kulturális Menedzsment Iroda Kft.”, a L’Harmattan Könyvkiadó és az Újpesti Torna Egylet is.
Az iskola és a szervezők a támogatások jelentős részét az Uránia Filmszínház terembérletének fedezésére, valamint a díjak, oklevelek megvásárlására fordítják.
DV.