Szakmai nap az óvodai nevelésről

  •  
  •  
  •  

Óvodai nevelés korszerűen, komplexen címmel óvodapedagógiai napot tartottak az Ifjúsági Házban. A találkozót az önkormányzat támogatásával az Újpesti Óvodavezetők Munkaközösségének vezetője szervezte.

Egy ilyen nap jó alkalom arra, hogy az óvodapedagógiai kérdésekkel és módszerekkel foglalkozó előadások valamilyen képet, áttekintést, információt nyújtsanak. És jó lehetőség arra is, hogy az óvodákban és bölcsődékben dolgozók találkozzanak egymással – köszöntötte az Újpesti Óvodapedagógiai Nap résztvevőit dr. Molnár Szabolcs alpolgármester.

A találkozót az újpesti önkormányzat támogatásával Majzik Ferencné, a Park Óvoda – Lakkozó Tagóvoda és az Újpesti Óvodavezetők Munkaközösségének vezetője szervezte. Az ötlet tavaly vetődött fel egy munkaértekezleten, hogy legyen egy olyan fórum, ahol az óvodapedagógusok megvitathatják egymással a szakmai kérdéseket a kötelező továbbképzéseken kívül. Ennek már volt korábban hagyománya, és a mostani találkozót az önkormányzat szándékai szerint a jövőben újabbak követhetik majd.

„Önkormányzatunk egyik nagyon fontos kötelező feladata az óvodai nevelés. Jelenleg tizennégy intézményben, húsz telephelyen több mint háromezer gyerek ellátását végezzük. Ezen a területen az utóbbi öt évben jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre, mind létszámban, mind a körülményekben. Ennek nincs vége, hiszen teendő és fejlesztenivaló mindenhol van, és legalább ilyen fontos, hogy foglalkozzunk azokkal a kollégákkal, akik nevelik és felkészítik az iskolára gyermekeinket” – emelte ki dr. Molnár Szabolcs.

Az óvodapedagógiai napon részt vett a Károli Gáspár Református Egyetem Újpesten működő Tanítóképző Főiskolai Karáról dr. Szenczi Árpád dékán és Győri János, a gyakorlati képzés vezető tanára is. Az intézmény két oktatója is tartott előadást: dr. Szarka Júlia a zenei nevelésről, dr. Somodi Ildikó pedig a vizuális nevelésről beszélt. Az irodalmi és anyanyelvi nevelés témájának előadója Bereczkiné dr. Záluszki Anna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának adjunktusa volt.

Csernus János