Mindennek rendelt ideje van

  •  
  •  
  •  

Néhány éve egy tévés tehetségkutató győzteseként ismerte meg az ország. Törj ki a csendből, énekelte a versenyen, és ő valóban megtette ezt, kitört a szegénységből, sikeres énekes lett. Családról, felelősségről, hitről, cigányságról, sikerről és persze zenéről is beszélgettünk Oláh Gergővel, aki fellép a Káposztásmegyeri Napon, április 29-én.

Elhagyhatjuk már azt az állandó jelződet, hogy X-Faktor győztes? Túlléptél már ezen?
Mindig is az volt a célom, hogy túllépjek rajta. De ami most történik velem, vagyis hogy énekes vagyok, és hogy megismertek az emberek, azt a versenynek köszönhetem. De szeretném, ha már elmaradna ez a jelző, és csak az lenne helyette, hogy Oláh Gergő, énekes. Talán ez mostanra sikerült is.
Nem tartottál tőle, hogy te is elveszel show business süllyesztőjében, mint sok más tehetségkutatós versenyző?
Nem. Látva a többi tehetségkutatós előadó sikerét vagy bukását, azt gondoltam, hogy sikerülhet ez, ha az ember keményen dolgozik, és minőségi dalokat énekel.
De az tény, hogy elég necces ez a pálya. Nagyon nehéz belekerülni, és még annál is nehezebb bent maradni. A kemény munka mellett kell hozzá jó mentalitás, pozitív személyiség, megfelelő kapcsolatrendszer, sok-sok türelem és még több szerencse.
A minőség azért garancia lehet?
Sajnos nem biztos. Sok olyan énekes van, aki leénekli a csillagokat az égről, de ez nem elég a sikerhez. És vannak olyanok is a szakmában, akik egyáltalán nem tudnak énekelni, mégis sok fellépésük van, sikeresek. Manapság sajnos a nézők sokszor fogékonyabbak a vicces vagy trágár tartalmakra, mint a pozitív üzenetekre, a minőségre.
Ez elkeserít téged?
Egy picit igen. Viszont kitartok az elveim és a hitem mellett, és továbbra sem fogok semmi olyat csinálni, amiben nem vagyok hiteles. Nem éltetnek annyira a like-ok és a nézettség, hogy feladjam magamat, az elveimet. Már az X-Faktorban is megfogadtam, hogy engem semmi sem szakíthat el a családomtól és Istentől, vagyis a hitemtől. Ehhez azóta is tartom magam.
Neked sokkal nagyobb volt az X-Faktor tétje annál, mint hogy megnyersz-e egy énekversenyt, vagy sem.
Konkrétan az volt a tétje, hogy jobbra fordul-e az életem, vagy sem. Elég kilátástalan volt a helyzetem akkoriban, pedig én mindent megpróbáltam, de egyszerűen nem volt lehetőségem a kitörésre. Rengeteg tehetségkutatóba jelentkeztem előtte, de soha nem jutottam el sokáig. Egyszer például közvetlenül az élő tévéshow előtt estem ki. Utoljára már feltettem mindent egy lapra, és úgy mentem oda, hogy most megcsinálom. Huszonhárom éves voltam, feleségem volt és két gyerekem. Nem a sztárság és a csillogás érdekelt, egyszerűen énekelni akartam, és jobb életet biztosítani a családomnak. Akkor ennek sikerülnie kellett. Hiszek abban, hogy mindennek rendelt ideje van. 
Elég korán megnősültél, családot alapítottál. Manapság egy huszonhárom éves ember sokszor még gyerek.
Tizenkilenc évesen nősültem. Szerettük egymást, tudtuk azt, hogy egymásnak vagyunk teremtve, közös családot akartunk. Tudatosan terveztük a gyerekeket is.
Fontos neked, hogy példát mutass másoknak, hogy igenis van lehetőség kitörni a szegénységből, reménytelenségből?
Ez talán a legfontosabb, és persze egyben nagy felelősség is. Fel kellett dolgoznom azt, hogy vannak olyan emberek, akik példaképként néznek rám. De szeretem ezt a terhet hordani, és igyekszem megfelelni ennek a szerepnek.
Az is fontos része az életednek, hogy roma származású vagy?
Igen, életcélommá vált, hogy tegyek a cigányságért, ápoljam a cigány kultúrát. Sokat járok roma gyerektáborokba, különféle kulturális rendezvényekre, és megalapítottam a Roma Soul zenekart, amelyben az autentikus cigány népzenét vegyítjük modern elemekkel. Szerettem volna valami különlegeset csinálni, amivel egyrészt népszerűsítem a roma kultúrát, másrészt pedig én is kilépek egy kicsit a pop világából, mert már nagyon egyhangúnak éreztem. 
De az életed azért nem egyhangú.
Szerencsére nem. Sok fellépésem van, színházban játszom, tévéműsorban szerepelek, és ott a zenekarom is, szóval van dolgom bőven, amiért nagyon hálás vagyok.
Mire számíthatnak a rajongóid a Káposztásmegyeri Napon?
Egy lendületes bulira. Mindig próbálom színesíteni, frissíteni a repertoáromat, hogy ne folyton ugyanazokat a dalokat énekeljem. De egy ilyen fellépésen nekem nem az a fontos, hogy megmutassam, mekkorát tudok énekelni, hanem az, hogy a közönség jól érezze magát, sokat nevessen és szórakozzon.
JM.