Könyvben tisztelegnek Göröcs Titi előtt

  •  
  •  
  •  

Május 17-én, szerdán 17 órakor mutatják be Lakat T. Károly Titi – Göröcs János, a varázsló című könyvét az Újpesti Városháza Dísztermében.

Göröcs János, Újpest és Budapest díszpolgára azon kevesek egyike, akik nemcsak részesei, de egyben főszereplői is voltak a magyar labdarúgás egyik fényes, sikerekben és eredményekben gazdag időszakának, a hatvanas évek futballjának.

Az Aranycsapatot követő úgynevezett “meggypirosak” vezéregyéniségeként nemcsak a pályák labdaművésze volt, hanem a közönség abszolút kedvencének is számított. A Titi című könyv sokkal több annál, mint Göröcs János életrajza.

Göröcs János 18 évesen került Újpestre, és 15 éven keresztül rúgta a labdát lila-fehérben. Ötszörös magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes volt a csapattal, és 339 élvonalbeli mérkőzésen 109 gólt rúgott. Az 1961-1962-es Kupagyőztesek Európa-kupája kiírásban a sorozat gólkirálya lett, és egészen az elődöntőig vezette az újpesti csapatot. Az 1968-1969-es Vásárvárosok Kupája sorozatban a döntőbe jutott a gárda, ahol a Newcastle United szerezte meg a győzelmet.

A kiváló csatárt munkájának elismeréseként 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki, 2008-ban Újpest Díszpolgára, 2015-ben Budapest Díszpolgára címet kapott. 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjét, majd az elmúlt évben az MLSZ Életműdíját kapta meg.

A könyv részben tisztelgés egy köztünk élő legenda egészen kivételes élete és pályafutása előtt, részint korrajz, amelynek alakjai akár egy dokumentumfilm szereplői is lehetnének.

Az idősebb generációnak nosztalgikus visszaemlékezés, a fiatalabbaknak tanulmánnyal felérő dokumentum egy emberről és egy korról, amely mindmáig tele van megfejthetetlen titkokkal.

A könyvbemutatóra minden kedves érdeklődőt, sport rajongót, a labdarúgás tisztelőit várjuk, hogy ez alkalommal köszönthessük a legendát, Göröcs Jánost, születésnapja alkalmából.

Wintermantel Zsolt