A tűzoltók ünnepe

  •  
  •  
  •  

Hősi emlékparkot avatott Újpesten a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepén.

 A tűzoltó hősi emlékparkot május 3-án, a tűzoltónap alkalmából avatta fel a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a IV. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság előtt. Az emlékhely kialakítását a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának megünneplésére létrehozott emlékbizottság támogatta.

A központi szoboralakot 1942-ben állították fel a főparancsnokság udvarán, majd közel ötven év múzeumi pihenő után, 1992-ben került Újpestre – idézte fel Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. Ez a régi emlékmű most teljesen megújult, márványtábla került rá a hősi halált halt tűzoltók nevével, és hét kisebb, tűzoltósisakot mintázó emlékművet is elhelyeztek mellette azoknak a bajtársaknak az emlékére, akik az 1956-os harcokban vesztették életüket kötelességük teljesítése közben.

Dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester hangsúlyozta, hogy az avatás fontos esemény a város életében, hiszen ez a budapesti tűzoltók egyik központi emlékhelye. Az alpolgármester hozzátette: büszkeséggel tölt el minket, hogy itt található Újpesten az emlékpark, egy olyan helyen, ahol napról napra, évről évre megemlékezünk a hős tűzoltókról.

Jutalom a legjobbaknak

Újpest Önkormányzata május 4-én, Szent Flórián napján pénzjutalomban részesítette a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, IV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományának kiemelkedő munkát végző tagjait.
Az ünnepséget Szabó Dávid tűzoltó főhadnagy beszéde nyitotta meg. A főhadnagy elmesélte a tűzoltónap és Szent Flórián történetét, majd az önkormányzat nevében dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester adta át a jutalmakat. Az ünnepség után könyvbemutatót tartottak, szintén az újpesti tűzoltóságon. A tavaly megjelent Tűzoltó szerkocsik Magyarországon című könyv második kötetét mutatták be a szerzők és a kiadó. A program részeként a Pándi Önkéntes Tűzoltóság munkatársai egy rövid bemutatót is tartottak korhű autóval és eszközökkel. DV. CSJ.