Kopog a cipőd a betonon, és néha rugdosod az avart, mint egy közepesen rossz amerikai filmben. Mindig későn mész, ilyenkor már nincs akkora tömeg.
A csend és a szürkület fokozza a filmesen közhelyes hangulatot, ezen mosolyogsz kicsit. Nincs ennél békésebb, mégis nyugtalanítóbb hely a világon, gondolod, és zavarodban fütyörészni kezdenél, de visszafogod magad, nem illik ide az ilyesmi, nem akarsz megbántani másokat. Olvasod a sírfeliratokat. Szívünkben őrzünk, emléked örökké él, sosem feledünk, mosolyod velünk marad, a legjobb édesapa. Csak a jó emberek halnak meg, vagy csak őket temetik ide, mondod magadnak némi iróniával, vagy csak úgy érdemes élni, hogy valaki azért a sírodra írasson valami ilyesmit, még ha az nem is feltétlenül igaz. Végre odaérsz. Kicseréled a vázában a már régen elszáradt virágcsokrot. Előveszed a táskádból a kisseprűt, és sepregetni kezded a leveleket a sírról. Banálisan hétköznapi mozdulatok ezek. Szöszmötölsz, minél később akarsz szembesülni a gondolataiddal, késlelteted az elszomorodást. Gyertyát gyújtasz és leülsz a sír melletti padra. Kibontod a kedvenc mezítlábas cigarettáját, és rágyújtasz a gyertya lángjáról. Mindig ezt szívta, talán túl sokat, túl sokáig. Neked iszonyúan erős a talpas cigi, köhögsz, de azért szívod tovább. Behunyod a szemed. Homályosan látod csak az arcát. Koncentrálsz, tisztul a kép, de a hangját nehezen tudod felidézni, valahogy nem hallod tisztán. Furcsa, hogy csak vicces történetek jutnak eszedbe róla, a közös nevetések leginkább, fel is röhögsz hangosan a sötétben, a sírok között üldögélve. Aztán belegondolsz, hány olyan esemény, helyzet, perc volt az életedben, amikor elviselhetetlenül fájt, hogy már nincs veled. És eszedbe jut a pillanat is, amikor megtudtad, hogy meghalt. Nem hitted el, vele nem történhet ilyesmi, az lehetetlen, nem is értetted az egészet. Még most sem érted. Hiányzik. Már nem röhögsz, rágyújtasz még egy cigarettára. Biztosan csak magadat sajnálod, ki tudja, ő talán egy sokkal jobb helyen van most, és boldogan éli az öröklétet. Erősen hinni akarsz ebben, bár azt azért nehezen hiszed, hogy nélküled olyan nagyon jó lehet neki bárhol is. Most sem tudsz mit kezdeni sem a halállal, sem a gyásszal, körbenézel, teljesen besötétedett, csak a mécsesek világítanak mindenhol szépen, de borzongatóan. Indulnod kell. Túl nagy a csend.
Juhász Mátyás