Kozák Danuta, az UTE ötszörös olimpiai bajnok kajakosa szülés után visszatérve három számban áll rajthoz a portugáliai világbajnokságon. Edzője szerint Dana szereti és keresi a kihívásokat, ezért is vállalták be első visszatérő évében a szoros világbajnoki programot.
– Elengedtük a 200 egyest, mert az időrend kedvezőtlen volt, több 500-as pályát is mennie kellett volna a 200 előtt. Emellett úgy gondoljuk, hogy 500 párosban több esélye van Kárász Annával – nyilatkozta az edző, utalva arra is, hogy a nemrég összeült páros nagyon magabiztosan nőtt a mezőny fölé a válogatón.
A szülés után visszatért Kozák Danuta kirobbanó formában szerepelt a válogatón és az Európa-bajnokságon is, kérdés, hogy meg lehet-e ezt ismételni, vagy esetleg rá is lehet tenni még egy lapáttal. Edzője szerint ez nehéz feladat.
– Egy hét múlva kiderül, de annál, ahogy a válogatón ment, nem igazán lehet jobban menni. Úgy volt tervezve ez az év, hogy a válogatóra és a vébére legyen a formája kihegyezve, hiszen a magyar válogatókon mindig jó formában kell lenni.
Hogy sok lesz-e Danának a három szám?
– Azért vállaltam be három számot, mert szeretem a kihívásokat. A magyar mezőny világszínvonalú, tehát van esélyem a világbajnokságon is jól szerepelni – jelentette ki az újpesti kajakos. – Úgy gondolom, ha két számot vállalok, akkor az egy biztonsági játék lenne. Így viszont van benne izgalom.
G.G.