Egy XV. kerületi idősotthonban is felütötte a fejét a koronavírus

, , ,
  •  
  •  
  •  

Cserdiné Németh Angéla, Budapest XV. kerületének polgármestere a közösségi médiában jelentette be, hogy szombaton a kerületben található Erdőkerülő utcai Nyugdíjasház és Idősek Gondozóháza egyik alkalmazottját is koronavírussal diagnosztizálták, így az otthon teljes területére kijárási és látogatási tilalmat rendelnek el.

A polgármester arról számolt be, hogy

azonnal megkezdik a ház lakóinak és dolgozóinak a tesztelését.

Hozzátette: a jogszabályok értelmében a 70 év feletti idősek ellátása továbbra is az önkormányzat feladata, így ezen idő alatt a bentlakóknak továbbra is biztosítják heti 1 alkalommal a bevásárlást – 10 ezer forint összegig és 7 kilogramm súlyhatárig. Ez magába foglalja az alapvető élelmiszerek, tisztálkodási szerek beszerzését, emellett pedig kiváltják a gyógyszereket és feladják a postai csekkeket is.