Köznevelésért felelős államtitkár: aki lázas, vehet be gyógyszert és mehet érettségizni

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a hétfőn kezdődő érettségi vizsgákkal kapcsolatban az operatív törzs tájékoztatóján elmondta:

  • Nem történt olyan esemény, ami miatt halasztani kell az érettségit.
  • 113 ezernél is több főt érint az érettségi
  • 26638 főt töröltek, akik előrehozott vizsgát tettek volna. 2455 fő, a jelentkezők 3 százaléka lépett vissza
  • 84282 fő lehet a vizsgázók száma.
  • Nem rendeltek el központilag lázmérést, bíznak abban, hogy aki beteg, az nem vesz részt a vizsgán. Aki mégis lázas, annak két Cataflam bevételét ajánlotta, mert azzal “37 fok alá vihető a láz”. Arról nem szólt, hogy azok mit csináljanak, akik tünetmentesek ugyan, de ugyanúgy képesek terjeszteni a koronavírust.
  • Kevés kivétellel csak írásbeli vizsgák lesznek.
  • Az első héten a vizsgák 9 órakor kezdődnek, hogy a munkába járók ne találkozzanak az érettségizőkkel az egyébként sűrűbben járó tömegközlekedésen.
  • Rendőri jelenlét lesz az iskolás körül a csoportosulások megakadályozása érdekében.
  • Az állami tartalékokból mindenki számára biztosítanak maszkot és kesztyűt, ezek kiszállítása már megkezdődött, holnap vehetők át.
  • Az intézmények kézfertőtlenítőt is kapnak, illetve az épületeket alaposan kitakarítják, ellenőrzik a mosdók felszereltségét és a vizsgák alatt is folyamatos lesz a felülettisztítás és a szellőztetés.
  • Az idős, krónikus betegséggel küzdő tanárokat tehermentesítik.
  • Egy teremben legfeljebb 10 vizsgázó tartózkodhat, másfél méterre egymástól.
  • Mivel a vírus 24 óra alatt elpusztul a papírfelületeken, a vizsgalapok egy napos pihentetésével oldják meg azok fertőtlenítését.
  • Az ünnepi viselethez nem ragaszkodnak a diákok részéről.
  • A külföldön tartózkodók hazatérhetnek, szabadon átléphetik a határt és mentesítést élveznek a 14 napos hatósági házi karantén alól.
  • Idén 1144 helyszínen zajlanak majd a vizsgák.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az alábbiakról beszélt:

  • Megerősítette: mára 2727 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 9 krónikus beteg, ezzel 300 főre emelkedett az elhunytak száma, 536-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
  • 983 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 50-en vannak lélegeztetőgépen.
  • Továbbra is ellenőrzik és fertőtlenítik az idősotthonokat, ezzel kapcsolatban jövő hétre várhatók eredmények. Minimum 27 intézményben jelen van a koronavírus.
  • Beszélt arról a kormányrendeletről, melynek értelmében a gyógyszerek elektronikus kiváltásán túl már a gyógyászati segédeszközök is felírhatók elektronikus vényre.
  • Az érettségizőktől kérte, hogy tartsák be az intézmények és a kijárási korlátozások által diktált szabályokat, ne felejtsék el a kézmosást, a kézfertőtlenítést és mindenki vigyen saját oktatási segédeszközt, amit a vizsgák alatt használni lehet.

Kiss Róbert rendőralezredes elmondta:

  • A mai kormányülésen döntött arról a kabinet, hogy május 3. után új kijárási szabályok lépnek életbe.
  • Fokozatosan lazítanak a korlátozásokon, részletes tájékoztatás a napokban várható.
  • A rendőrség továbbra is ellenőrzi és betartatja a járványhoz kapcsolódó szabályozásokat, korlátozásokat és ellenőrzi a határokat.
  • Kérdésre válaszolva elmondta: a lehetséges fővárosi sebességkorlátozással kapcsolatban, ami 50 km/h-ban határozná meg a sebességmaximumot, az operatív törzs nem illetékes, abban a Fővárosi Közgyűlés kompetens.