Így jött ki a KSH-nak, hogy átlag 400 ezer feletti bruttó fizetést viszünk haza

, , ,
  •  
  •  
  •  

“Júliusban a bruttó átlagkereset 401 ezer 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban”

– a Népszava összeállítása szerint erről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A cikk rámutatott arra, miért közöl a magyar emberek hétköznapi tapasztalataitól egyre távolodó adatokat a statisztikai hivatal:

a KSH ugyanis a közfoglalkoztatottak bérét nem veszi figyelembe a számításnál, így jött ki, hogy az átlagkereset 413 ezer 360 forintra nőtt.

Az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 ezer 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300 forint volt, mindkettő 10 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest – jelentette a KSH.

A távirati iroda azt írja: a rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt – bruttó átlagkereset 376 ezer 300 forintra becsülhető júliusban, ami 10 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A Népszava emlékeztet, hogy a KSH az átlagkereseti adatokat rendszerint úgy teszi közzé, hogy

az alacsonyabb fizetéseket egyszerűen nem számolja bele.

A statisztikusok a számításukhoz továbbra is csupán az öt főnél nagyobb cégeket, vállalkozásokat, illetve a teljes munkaidőben dolgozók adatait veszik alapul,

kihagyva így az átlagolásból több mint egymillió, vélhetően sokkal rosszabbul kereső munkavállalót.

De például az is kiesik a statisztikából, akit a járvány alatt részmunkaidőben foglalkoztatnak.