•  
  •  
  •  

Bár az országok különbözően kezelik a járványt, másként gyűjtik az adatokat, így azok nem összehasonlíthatók, de az emelkedő tendencia mindenhol látszik. Nem szabad belefáradnunk a koronavírus-járvány kezelésébe, mert legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk – mondta el Müller Cecília a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az országos tisztifőorvos szerint a járvány első hullámában Magyarország nagyon sikeresen védekezett, “mindenki a helyén volt”, az egészségügy, a hatóságok, az irányító szervek és legfőképpen a lakosság, azonban múlt héten Magyarországon is napról napra egyre több a beteg és a halálos áldozat is.

Kiemelte:

a járvány megelőzésében és terjedésének lassításában a lakosság tud a legtöbbet tenni, és ebben mindenkire számít, hiszen a felelősség közös.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az őszi időszak kedvez a felsőlégúti megbetegedések megjelenésének és még előttünk az influenzaszezon is. Ismét kiemelte, hogy a háziorvosokhoz eljuttatták az influenza elleni védőoltásokat, és arra kérte a krónikus betegeket, hogy igényeljék a vakcinát háziorvosuktól. A fiatalabbaknak pedig C- és D-vitamin szedését javasolta.

Müller Cecília hangsúlyozta: az egészségügyi ellátórendszert felkészítették a betegek fogadására és kitért arra, hogy a koronavírus-betegek ellátására első körben kijelölt kórházak lassan telítődnek, ezért azokban megemelték az ágyak, és ehhez rendelve a szükséges eszközök számát is.

Elmondta azt is, hogy a második vonalbeli intézmények közül is már néhány részt vesz a betegek gyógyításában, így az ellátás mindenki számára biztosított és az egészségügyi dolgozók átvezénylése is folyamatos.

, , ,