, , , ,
  •  
  •  
  •  

Nem egyértelmű, mikor kaphatják meg az oltást, és szeretnék, ha az elsők között kerülnének sorra.

Felháborodásának adott hangot a Pedagógusok Szakszervezete annak kapcsán, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ kiadta az eddig elkészült oltási tervet. A PSZ azért akadt ki, mert egyáltalán nem derül ki, hogy a lakossággal közvetlenül érintkező pedagógusok mely kategóriába tartoznak, vagyis milyen hamar kaphatják meg a vakcinát.

A PSZ emlékeztetett, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos korábbi nyilatkozatában még azt mondta:

„az oltást mindenképpen az első vonalban dolgozóknak kell megkapniuk; az egészségügyben dolgozóknak, majd a magas kockázatú csoportba tartozóknak, illetve az ország közszolgáltatásában résztvevőknek, valamint a pedagógusoknak”.

Ezt megerősítette az UNICEF nemrégiben kiadott közleménye is, mely szerint a pedagógusoknak az elsők között kell megkapniuk az oltást, „kiemelten gondolni kell rájuk”.

A PSZ szerint nem kizárólag az a szempont esik latba, hogy a pedagógusok a munkájuk során rendszeresen találkoznak közvetlenül a lakossággal, hanem az is, hogy rengeteg közöttük a veszélyeztetett korcsoportba tartozó munkavállaló, vagyis a 60 év feletti pedagógus.

A szakszervezet azt követeli, hogy az oktatásban foglalkoztatottak kiemelten jelenjenek meg az oltási tervben, valamint a lakosság tömeges oltásakor az oltási pontokat ne a nevelési, oktatási intézményekben jelöljék ki. Szeretnék elérni azt is, hogy az oktatásban dolgozók számára a munkahelyen szervezzék meg az oltást, éppen úgy, ahogy az egészségügyi dolgozóknak ezt biztosították.