, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az orosz szer hasonló technológiával készül, mint a nyugatiak, de a kínaira szerinte nincs szükség Európában.

Akár hónapokon belül megkaphatja az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét több új vakcina is, ez pedig azt jelenti, hogy az oltás sebessége is felgyorsulhat – mondta a Népszavának adott interjújában Peter Liese német EP-képviselő, a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt járványügyi szakértője.

Liese elmondta, hogy az AstraZeneca által kifejlesztett vakcina heteken belül a piacon lehet, a Johnson&Johnson pedig hamarosan benyújtja az engedélyeztetési kérelmet az Európai Gyógyszerügynökséghez, akik ha mindent rendben találnak, még az első negyedévben zöld utat adnak, így még egy több vakcina lesz bevethető az egész kontinensen.

Liese szerint „minden megoldás rosszabb annál”, minthogy az EU döntsön a vakcinákról a tagállamok között, bármi mást is mondanak erről a politikusok.

„Magyarország, Szlovákia vagy Észtország egymagában nem tudná elérni azt, amit együtt elértünk. A jelenlegi tudásunk birtokában tavaly nyilván több Pfizer/BioNTech vakcinát rendeltünk volna. De személyes meggyőződésem, hogy Orbán Viktor sem tudott volna jobb megállapodást kötni, mint az Európai Bizottság, sőt, inkább rosszabbat. Nemcsak az oltási kampány ütemét kell figyelembe venni, hanem a hosszú távú folyamatokat is.”

-mondta a vakcina körüli egymásra mutogatásról.

Liese elmondta azt is, hogy a Sinovac által gyártott kínai vakcina hatékonysága mindössze 50% körüli, ami jobb a semminél, de a nyugati, illetve orosz termékek ennél óval magasabb hatásfokkal rendelkeznek, így véleménye szerint Európának nincs szüksége kínai oltóanyagra. Hozzátette, hogy az orosz vakcina szerinte megbízható, mert nagyon hasonló technikával fejlesztették, mint a Johnson&Johnson, illetve az AstraZeneca oltóanyagait. Az azonban súlyos hiba volt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök már augusztusban meghirdette az orosz oltóanyag készenlétét, ekkorra ugyanis még a tesztelés sem kezdődött meg.