Pünkösdig zárva maradnak a szállodák és az éttermek

, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

„Nehezen elképzelhető, hogy május előtt nyitás lesz. De nemcsak itthon, hanem Európa többi országában is, hiszen az átoltottság és a járvánnyal kapcsolatos adatok azt mutatják, hogy még egy darabig fennmaradnak a korlátozások” – erről beszélt Flesch Tamás a 24.hu-nak. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke hozzátette, fel kell készíteni az érintetteket a nehéz időszakra, ezért is küldtek körbe egy levelet a hazai szállodásoknak és éttermeseknek.

A levélben többek között az áll, hogy

“a kormányzati kommunikáció és a Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint a jelenleg érvényben lévő korlátozások valószínűleg pünkösdig fennmaradnak”.

A portál úgy tudja, sok étterem és szálloda vezetője megdöbbent a levél tartalmán, bár Flesch szerint semmi meglepő nincsen benne. Dömötör Csaba államtitkár például nemrég arról beszélt, hogy a kormány számításai szerint „ha csak Brüsszelre hagyatkozik Magyarország” az oltóanyagok beszerzésénél, akkor

szeptember végénél előbb nem lehet feloldani a korlátozásokat.

De egyelőre azt sem tudni, hogy ha a kínai vakcina megkapja a hazai engedélyt, mennyien szeretnék beoltatni magukat azzal.

Az MSZÉSZ elnöke a körlevélben arról is ír, hogy tudják és jelezték is a döntéshozóknak, hogy ez az időszak még a mostani támogatások emelésével is nagyon nehéz lesz. Flesch megjegyezte, hogy a zárva lévő szállodák is költségekkel járnak, és a szakképzett munkaerő megtartása is anyagi áldozatokat kíván.

Flesch Tamás

Több hónapnyi bevételkiesés mellett a vendéglátás és a turizmus finanszírozása lehetetlennek tűnik. Az állami támogatásokkal is csak a károk enyhítése a cél, teljes segítséget ezek sem jelentenek a MSZÉSZ-elnök szerint, aki úgy fogalmazott:

“Mindent megteszünk azért, hogy mielőbb nyithassanak a hotelek, de sajnos ez egyértelműen az átoltottság és a napi új esetszám függvénye lesz.”

Addig tovább tárgyalnának az állami segítségről, ezért Guller Zoltánnak, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának elküldték a kéréseiket:

  • a bértámogatást emeljék meg 50 százalékról 75 százalékra;
  • legyen teljes járulékkedvezmény, hogy a dolgozók nettó bére növekedjen;
  • a tavalyi évben realizálódott havi felszolgálási díjat számítsák be a bértámogatásba;
  • a támogatásokat tartsák fenn a teljes újranyitásig és az azt követő három hónapban is;
  • az építményadót töröljék el erre az évre;
  • a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedését hosszabbítsák meg 2021 végéig.