A miniszterelnök nagy egyetemi fejlesztéseket is bejelentett.
Szokásos módon ma reggel is interjút adott a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak. Orbán Viktor először megismételte a kancelláriaminiszter által tegnap bejelentett intézkedést, vagyis hogy a korlátozások legalább március elsejéig megmaradnak.
„Nem a nemzetközi szervezetek véleménye alapján döntöttünk a korlátozások meghosszabbításáról. Meghallgattuk a szakembereket, persze szabadulnánk ebből a helyzetből, mert a magyar polgári kultúrának fontos része a társadalmi élet”
– mondta erről Orbán.
Kitértek arra, hogy sok vendéglátóhely „lázadásra” készül, vagyis most hétfőn, február elsején kinyitnak, mert nem látnak más lehetőséget a túlélésre. Orbán nyomatékosan kérte őket arra, hogy ezt ne tegyék.
„Higgyék el, hogy nem éri meg. Ha kinyitnak, embereknek adják át a vírust, és akkor emberek fognak ebbe belehalni. Mindenkit arra kérek, hogy legyen türelemmel”
– mondta a miniszterelnök, aki hozzátette, hogy 150 ezertől egymillió forint bírságot kockáztat az, aki mégis kinyit, és a kényszerbezárás legkisebb időegysége is hat hónap. Ugyanakkor elmondta: azt kérte, hogy letartóztatások ne legyenek.
Orbán Viktor elmondta, hogy a hétvégén végeznek a szociális otthonokban lakók és dolgozók beoltásával, ez azt jelenti, hogy a jövő hét elején megkezdődik azok beoltása, akik regisztráltak az interneten vagy levélben. A miniszterelnök közölte, hogy most azokat hívják be, akik korábban regisztráltak, de továbbra is arra biztat mindenkit, hogy regisztráljon és oltassa be magát – eddig kétmillió körüli a regisztráltak száma.
Beszélt arról is, hogy a megfelelő időben ő is be fogja magát oltatni, méghozzá nem is akármivel.
„Ezt a vírust a kínaiak ismerik legrégebben, ezért én a kínai vakcinát választom”
– fogalmazott Orbán.
Az oltások számáról azt mondta, hogy ha nem érkezik március végéig kínai vakcina, akkor 850 ezer embert lehet eddig az időpontig beoltani, ha azonban megjönne, akkor ennek a számnak akár kétszerese is kaphat oltást.
A miniszterelnök előretekintett a gazdaság újraindítására is: elmondta, hogy amint lesz elég vakcina és átoltottság, akkor kell újraindítani a gazdaságot, de már eddig is 6 ezer milliárd forint felhasználásáról döntöttek ebben a kérdéskörben. Példaként megemlítette azt is, hogy azokra a településekre mindenképpen boltokat akarnak vinni, ahol helyben nem tudnak vásárolni az emberek.
A gazdasági újraindítás nagy tervének legnagyobb nyertese a felsőoktatás lesz. Orbán elárulta, hogy a következő években összesen 1500 milliárd forintos egyetemfejlesztések valósulnak meg, és erre korábban nem volt példa.