, ,
  •  
  •  
  •  

A miniszterelnök stábja még mérlegeli, hogy a járványhelyzetben érdemes-e online megtartani a több mint húsz évre visszatekintő hagyományos beszédet.

Pénteken dőlhet el, hogy Orbán Viktor miniszterelnök idén tart-e évértékelő beszédet – tudta meg kormányközeli forrásokból a Népszava. A lapnak nyilatkozó források azt egyöntetűen elmondták, hogy a súlyos járványhelyzet miatt az évértékelőt amúgy is csak online lehetne megtartani, de tartanak is attól, hogy ez elvenné az egész esemény élét, „nem szólna akkorát, mint élőben”.

Az évértékelő beszédet Orbán Viktor első megválasztása óta eddig minden évben megtartotta, hagyományosan a parlament tavaszi ülésszakának kezdete elé időzítve, vagyis az évértékelőre várhatóan a jövő hét végén kerülne sor – ha megtartják.

Az évértékelő mindig amolyan „győzelmi beszéd”, a miniszterelnököt tavaly az sem zavarta, hogy a megelőző őszön tartott önkormányzati választásokon csúnya pofonba szaladt bele a kormánypárt. 2020-ban a trianoni békeszerződés százéves évfordulóját is beleszőtte beszédébe, kifejtve, hogy „az elmúlt száz év magyar történelmében ez az utóbbi tíz év volt a legsikeresebb”.