Az Illatos úton járt a főpolgármester

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Nincsenek helyhiány miatt altatások az ebrendészeti telepen, de van mit tenni.

Az Illatos úti ebrendészeti telepen járt Karácsony Gergely főpolgármester és párttársa, Szabó Rebeka – erről maga a főpolgármester számolt be egy Facebook-bejegyzésben.

Karácsony szerint sajnos már nem mondható korszerűnek a telep állapota, de dolgoznak a megoldáson.

„A Budapesti Állatvédelmi Chartában is leszögeztük, hogy szeretnénk pótolni a Főváros régi mulasztását azzal, hogy egy ember- és kutyabarát ebrendészeti telepet hozzunk létre, ahol a kutyákkal való ismerkedéshez, az örökbeadáshoz is jobb körülményeket tudunk biztosítani.”

-fogalmazott a főpolgármester, hozzátéve, hogy a kormány által az önkormányzatok ellen hirdetett pénzügyi háború miatt nem lesz könnyű mindezt megalkotni.

Kitért arra is, hogy a hírekkel ellentétben egyetlen állatot sem altatnak el kényszerből, hogy mindig legyen hely a telepen.

„Dr. Kozma Tamás, a telep vezető állatorvosa elmondta, hogy folyamatosan száz körüli a kutyák létszáma, akik minden szükséges gyógykezelést és tápot megkapnak, de sajnos a mozgatásuk, szocializálásuk nagyon nehéz a telep szűkössége miatt. Mindenféle rosszindulatú híreszteléssel ellentétben nincs helyhiány miatti altatás, és folyamatos az örökbeadás is, de a telep a helyszíne miatt már nem mondható korszerűnek.”