Fagyos, csúszós utak, kidőlt fák, letörött ágak – megérkezett a kemény tél

, , ,
  •  
  •  
  •  

Csütörtök reggelre sarkvidéki levegő tört be hazánkba, melynek nyomán számos megyében hófúvás, ónos eső és intenzív havazás volt. Az előrejelzések szerint ma túlnyomóan borult lesz az ég, majd napközben északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. A Dunántúlon már számottevő csapadék nem várható, másutt viszont nagy területen eshet.

A havazás és az erős szél miatt éjféltől csütörtök reggelig csaknem száz káresethez riasztották országosan a tűzoltókat – írja közleményében a Katasztrófavédelem. Jellemzően letört ágak, kidőlt fák okoztak kisebb fennakadásokat, illetve több esetben árokba csúszott, elakadt járművek műszaki mentésénél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.

Az FKF munkatársai az időjárástól függetlenül folyamatosan dolgoznak Budapest utcáin, közterületein, amelyeknek tisztítása szigorú prioritási sorrendben történnek – írják a főváros Facebook-oldalán.

 

 

Első ütemben az 1200 km hosszúságú fő- és közösségi közlekedési útvonal-hálózaton végzik a síkosságmentesítést és a hó eltakarítását, elsőbbséget élveznek a hidak, felüljárók, kórházakhoz és rendelőintézetekhez vezető utak, közösségi közlekedési útvonalak, az autópályák és a főutak fővárosi bevezető szakaszai. A mellékútvonal-hálózaton ez után kezdődik meg a munkavégzés.

Felhívják a figyelmet, hogy akár gyalogosan, kerékpárral vagy gépkocsival közlekedünk, legyünk fokozottan óvatosak. Csak megfelelő műszaki állapotban lévő, téli gumival felszerelt autóval induljunk útnak, ha tehetjük, a jelentősebb hóesést, ónos esőt követő napszakokban elsődlegesen a közösségi közlekedést részesítsék előnyben saját gépjárműveik használata helyett!

Fontos, hogy a kerti csapokat takarjuk be, hogy ne fagyjanak le a csövek!