Budapest vezetése kész arra, hogy segítse a kormányt, hogy gyorsabban és gördülékenyebben haladhassunk az oltással – írta a főpolgármester.
A Miniszterelnökségen mutatja be a főváros oltási tervét Karácsony Gergely főpolgármester – erről maga a városvezető számolt be ma délelőtt Facebook-oldalán.
„Az embereknek csak akkor lesz igazán bizalma, csak akkor növekedik az oltási kedv, ha világosan beszélünk, kiszámíthatóan cselekszünk. Jelenleg pedig nagyon sok múlik azon, bíznak-e az emberek az oltásban vagy sem.”
– írta posztjának elején Karácsony.
A terv hat pontból áll, melyek a következők:
- A háziorvosi rendelők mellett, a kerületekkel közösen javasoljuk dedikált oltópontok kialakítását, ezzel is gyorsítva az eljárást. Összesen 30 darab oltópontot tudunk létrehozni, helyszínenként pedig egy nap alatt 3000 főt lehetséges beoltani.
- Vállaljuk, hogy a fővárosi és kerületi fenntartású intézményekben dolgozókat vagy újonnan beköltözőket (idősotthonok, hajléktalanellátók), és a főváros kritikus infrastruktúráinak személyzetét (BKK, FKF és egyéb cégek munkatársait) orvosok bevonásával mi magunk átoltjuk.
- Felajánljuk a lakossági szűrés során már bevált időpontfoglaló rendszerünket az önkormányzati és a kormányzati oltópontokhoz is.
- Az oltóközpontok helyszíneinek biztosítása mellett önkéntesekkel és rendészekkel is tudjuk segíteni az oltások lebonyolítását.
- Tájékoztatási kampányba kezdünk az oltási hajlandóság növelése érdekében. Nagyon fontos, hogy az emberek bizalommal legyenek a vakcinák iránt.
- Oltást adni jelenleg csak szigorú körülmények között, orvosi rendelőben lehetséges beadni, ezért átmeneti kormányzati felmentés szükséges a tömeges oltások megkezdéséhez. Leginkább sport és kulturális intézmények lehetnek alkalmasak, ahol mosható fertőtleníthető paravánokkal az oltóhelyek leválasztása könnyen megoldható.
Remélem, együtt tudunk működni a kormánnyal. Az érdekünk közös: minél több embert, minél rövidebb idő alatt beoltani
– zárta posztját Budapest főpolgármestere.