•  
  •  
  •  

Az állványok biztosan, mert már bontják őket azoknál a házaknál, amelyek szigetelése tavaly nyáron maradt félbe, miután a Berda szövetkezet nem kapta meg az MFB-hitelt. Most egy másik bankkal tárgyalnak, és úgy tűnik, ha drágábban is, de talán befejeződhet a munka.

Március első hetében elkezdte elbontani a félig vagy le sem szigetelt Nyár utcai házak körüli állványokat az azokat tavaly májusban felállító cég, mert máig nem kapta meg a pénzét a megrendelő Berda lakásszövetkezettől. A vállalkozásnak komoly összeggel tartozik a Berda, ott azonban továbbra sem nyúlnak az állványokhoz, ahol az optimista, az ígéretekben bízó lakók a franciaerkélyek eredetileg megosztott ajtajait annak idején telire cserélték; ugyanis ha valaki most azokon kilépne, állványzat nélkül egyszerűen a semmiben találná magát, ezt pedig nem szeretnék – mondta el a helyszínen az Újpesti Naplónak a cég bontást vezénylő munkatársa.

Hiteltelenek

A Berda 2019 őszén kezdett bele a néhány hónap alatt befejezni ígért felújítási-szigetelési munkákba az érintett társasházaknál (Újpesti Napló, 2020. december 17., Elszigetelve). A fel(nem)újítás miatt lakásonként körülbelül havi 10 ezer forinttal magasabb a közös költség, miközben a munka hosszú hónapok óta áll. Az áldatlan állapotok oka, hogy a Magyar Fejlesztési Bank 2020 májusában váratlanul felmondta a Berda lakásszövetkezettel az uniós (VEKOP) pályázathoz kapcsolódó, majdnem egymilliárdos aláírt szerződést. Ezzel pedig kidőlt a finanszírozás legfontosabb lába, amely csak a Nyár utcai házaknál 230 millió forint lett volna. Hitel híján pedig a lakók nem kaphatják meg azt a lakásonként havi 1500 forintos segítséget sem, amellyel az önkormányzat szállhatna be a közös költségbe.

Berda lakásszövetkezet

Az állványokat már bontják – Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Kopolit?

Az MFB a szerződés felmondását annak idején azzal indokolta, hogy a lakásszövetkezet „valótlan, megtévesztő adatokat szolgáltatott a hitelelbírálás nyomán”, és valós számai alapján gazdaságilag nem életképes. A Berda ezt vitatta, ám fellebbezését visszadobták, így tavaly nyáron leállt a már addig is akadozó munka, mert elfogytak a szövetkezet saját forrásai. A vezetés új megoldás után nézett, és úgy tűnik, egy másik banknál sikerrel jártak. Úgy tudjuk, a Nyár utcaiak egy, a lépcsőházi kopolit üvegek cseréjét is magában foglaló, illetve egy azt elhagyó megoldás közül választhatnak. A futamidő mindkét esetben 15 év a korábban tervezett 20 helyett, ám bármelyiket is választják, többet fizetnek majd, mint amire eredetileg rábólintottak. Nagyon úgy néz ki azonban, ez már nem oszt, nem szoroz, a legfontosabb, hogy majdnem két év után ismét normális körülmények közt élhessenek.

Ez a cikk a március 11- Újpesti Naplóban is megjelent. 

, , ,