Újpesten készül a magyar válogatott

, ,
  •  
  •  
  •  

Óriási megtiszteltetés érte kerületünket, s a Szusza Ferenc Stadiont: két felkészülési meccset is játszik itt az EB-re készülő válogatott.

Június 4-én (Ciprus) és 8-án (Írország) játszik egy-egy felkészülési mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott a Szusza Ferenc Stadionban – jelentette a Nemzeti Sport. Marco Rossi együttese egyelőre nem esett át a szűkítésen, ez azonban még a két tesztmeccs előtt megtörténik. Az ellenfelekről még nincs végleges döntés, a szövetség elmondta, hogy tisztelet illeti Ciprust és Írországot, de ők nincsenek azon a szinten, amely ellen most eredményes lenne a felkészülés.

Az már most biztosnak tűnik, hogy a két találkozón nézők is lehetnek majd a stadionban, de a jegyárakról egyelőre nincs pontos információ. Annyi biztos, hogy a válogatottnak óriási pluszt fog jelenteni végre nézők előtt játszani. A jogszabályok értelmében a meccseken természetesen csak védettségi igazolvánnyal lehet majd részt venni.

A válogatott június 15-én kezdi meg az EB-szereplést a címvédő portugálok ellen a Puskás Arénában, majd június 19-én a világbajnoki címvédő Franciaországgal, június 23-án pedig Németországgal játszik csoportmeccset, utóbbit már Münchenben.

Az EB-re készülő válogatott bő kerete:

Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)

Védők: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)

Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland(Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)