Nem felelt meg a kormánynak az a feltételrendszer, amelyet Norvégia ahhoz szabott, hogy a 77 milliárd forintos támogatás Magyarországra érkezhessen. A képviselő szerint a pénz egy része pályázatok útján Újpestre is eljuthatott volna.
Sajtótájékoztatón számolt be arról Varju László DK-s országgyűlési képviselő, hogy számításai szerint 5-600 millió forinttól esett el Újpest csak azért, mert a 77 milliárd forintos norvég segítség nem érkezhet meg az országba.
– Ez a forráslehetőség Magyarország számára 77 milliárd forintos veszteséget jelent. Erről mondott le a magyar állam egyetlen ok miatt: a pénzkezelő szervezet működésében és annak összetételében nem tudtak megállapodni – fogalmazott Varju.
A képviselő hozzátette: az ehhez hasonló források korábban gyermekétkeztetést, zöld ügyeket és panelprogramokat is támogattak.
Varju László feltárta, hogy az állam nemrégiben több civil szervezetnek is adott támogatást, például a Polgári Újpest alapítványnak, és ezek a pénzek kommunikációra mentek el.
– A pénzt a kormánykzeli civil szervezetek kapták, akik gyűlöletkampányra használták. Kitettek például plakátokat, mi azt gondoljuk, hogy jogtalanul, mert az oszlopok tulajdonosai szerintünk nem adtak erre engedélyt – fogalmazott Varju.
Lapunk kérdésére a képviselő elmondta azt is, hogy szerinte Újpest azért esett el 5-600 milliótól, mert az pályázatok útján az önkormányzatokhoz, civil szervezetekhez került volna, mely pluszforrást jelenthetett volna – ám az állam lemondott erről, így ez a pénz is hiányozni fog.