, , ,
  •  
  •  
  •  

Hányszor, de hányszor beszélünk meggondolatlanul! Hányszor, de hányszor hagyja el a szánkat olyan és olyankor, amikor se az idő, se a helyzet nem indokolja a gondolat kimondását. A szavaknak súlya és a beszédnek következménye van. Rábán Gamliel fia Simon mondta: „Egész életemben bölcsek között nevelkedtem és nem találtam jobbat, üdvösebbet a hallgatásnál!” (Talmud Avot 1/17)

A máramarosi Krácsfalva kicsit habókos, Smili nevű temetőszolgáját felkereste egyszer a közösség elöljárójának fia. A fiú büszke volt és öntelt! Jogi fakultás hallgatója lett. Akkor még kevés zsidó tanulhatott jogot. Krácsfalván ő volt az első!

A fiú kérdően nézte a temetőszolgát, majd megszólalt:

„Mondd meg nekem Smili: mit szólsz, vajon te tisztességesen mosdatod és öltözteted az embereket, az elhunyt férfiakat?”

Smili nagyon zavarba jött. Arca elpirult, szíve hangosan zakatolt, füle zúgott és az járt a fejében:

„Hogyan lehet tőlem ilyeneket kérdezni?”

Majd szomorú, elcsukló hangon így szólt:

„Majd megtudod, ha sorra kerülsz!”

Másnap az elöljáró fia hirtelen meghalt. Majd megjelent Smili álmában és szólt:

„Jaj nekem! Jaj nekem! Miért is kételkedtem én tisztességedben!”

Smili ment és mindenkinek elmondta, hogy mit álmodott! Mellét verte, könnyei lefolytak bánatos arcán:

„Rosszat mondtam, rossz időben! Rosszat mondtam, rossz időben!”

Smili másnap eltűnt. Néhány nap múlva találták meg holttestét. Smili a Tiszába fulladt.
Az emberek mentek Moshe Rosenberghez, Krácsfalva rabbijához:

„Adj magyarázatot nekünk a történtekre.”

A rabbi időt kért, majd az esti imánál mondta:

„Volt egyszer egy király, kinek kertjében szorosan egymás mellett, egymásba ölelkező ágakkal két olyan fa állt, melyek közül az egyik gyógyító, a másik halált hozó gyümölcsöt termett. Öntözés közben megállott a kertész a fák előtt és mondá: ha a gyógyító fát öntözöm meg, úgy ez javára válik a mérges fának is. De ha nem öntözök, úgy kivész a hasznos fa is. Ám én csak a kertész vagyok. A kertésznek öntöznie kell. Az, akié a fa, Ő tudja, mit tervez fáival.”( Genez rab. 61.)

Az emberek nem értették a példázatot. Erre a rabbi folytatta:

„Válogassátok meg, hogy kinek, mikor és mit mondotok! A szavak, melyek elhagyják szájatokat – miközben nem is tudtok róla –, lehet áldás és lehet átok. Mert a szó elszáll, mint tollpehely a szélben, de tartalma valahol megragad! A szavak áradása visszahullhat arra, aki kimondta azokat.”

Sokáig beszélték az esetet. Mindez a máramarosi Krácsfalván, 1867 Tamuz havában történt.

Szerdócz Ervin
főrabbi