,
  •  
  •  
  •  

Vidéki tárlatok mintájára, a budapesti kerületek közül elsőként, rendhagyó kiállítással tisztelgett az önkormányzat Újpest zsidósága előtt a Budapest 150 emlékév keretében. Július 6-a és augusztus 4-e között volt megtekinthető az UP Rendezvénytér nagytermében a tárlat, mely gazdag fotó- és tényanyaggal szemléltette az újpesti zsidóság fénykorát, kálváriáját és méltó emléket állított az itt élt családoknak.

Szerdócz Ervin főrabbi (képünkön) a megnyitón köszönetet mondott a kiállítás megszervezéséért Bedő Kata alpolgármesternek, Volosin Hédinek és Fülöp Csabának az installációért, és elárulta, milyen érzéseket váltott ki belőle a tárlat:
„Meghívtak, hogy a megnyitó előtt tekintsem meg a kiállítást és mondjak véleményt róla. Bevallom, hogy rövid idő után távoztam, mert számomra nagyon nehéz volt látni ezeket a képeket, amelyekről olyan emberek néznek vissza, mint önök, vagy én, és a szemükkel azt mondják: nekünk csak a fájdalom és a felejtés jutott. Az jutott az eszembe: mit keresel itt? Talán a múlt idők setét virága, min a csalódás könnye rengedez?” – idézte Vörösmarty A merengőhöz című versét a főrabbi.
„Nézzük meg ezeket a képeket, ezek az emberek élni akartak, tenni akartak ezért a városért, ezért az országért. Olyanok akartak lenni, mint a magyarok, és büszke magyarok is voltak. Mi félnivaló volt ezektől az emberektől, akik jók akartak lenni?” – tette fel a költői kérdést Szerdócz Ervin, és hangsúlyozta:
„Egy zsidónak, ahhoz, hogy megtartsa zsidó tudatát, nagyon fontos az adakozás, az adomány. Biztos vagyok benne, hogy akiknek a képeit látjuk, nemcsak gyűjteni, harácsolni akartak, hanem adni is. Tessék megnézni, milyen szép várossá vált általuk és a magyarokkal közösen Újpest!”

 

A főrabbi szerint az emlékezés nagyon nehéz folyamat, mert sebeket tépünk fel vele, nem kellemes dolog, mert „csak az élet igazolja a létet” és „minden emlékezésben van egy kis bűntudat”.
Szerinte mégis van benne felemelő érzés: „Felemelő, mert önök velünk, zsidókkal lehetnek, önök 79 éve mindig mellénk állnak a megemlékezésben, nem hagynak egyedül minket és tettek valamit, hogy ne felejtődjenek el az áldozataink. És akik nincsenek egyedül, azok mellé az Örökkévaló áll oda harmadikként, ez pedig már egy közösséget alkot.”
Szerdócz Ervin a következő szavakkal zárta beszédét: „Irgalom Ura, te, aki a magasban lakozol! Adj igaz nyugalmat Isten szárnyai alatt Újpest és a holokauszt minden áldozatának! Mennyei Atyánk, rejtsd lelküket szárnyaid menedéke alá, lelkük találjon nyugalmat, fogadd őket az öröklét kötelékében! Te, Örökkévaló, legyél osztályrészük hamvaikban is! Ámen! Nem fogjuk, nem felejthetjük el az áldozatokat.”
A megnyitót a Trio Passacaglia zenei előadása, illetve Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szavalata és felolvasása tette még ünnepélyesebbé. Az eseményen többek között jelen voltak: Karácsony Gergely főpolgármester, Varju László jelenlegi, Hajdu László volt országgyűlési képviselők, Déri Tibor polgármester, Bedő Kata és Trippon Norbert alpolgármesterek.

ÚN