„Elképesztően művelt, ugyanakkor rendkívül érzékeny zseni volt”

, ,
  •  
  •  
  •  

Nehéz dolga van annak az újságírónak, akinek – helyszűke miatt – csupán néhány ezer betű áll rendelkezésére ahhoz, hogy visszaadja azt a másfél órás beszélgetést, amit dr. Sipos Lajos professzorral volt szerencséje folytatni. Dr. Sipos Lajos, József Attila-díjas egyetemi tanár, az egyik legjelentősebb magyar irodalomtörténész, Újpest díszpolgára, egykor a Könyves Kálmán Gimnáziumban tanított. Bár a professzor úrral önmagában is fantasztikus élmény társalogni, beszélgetésünknek konkrét apropója van: Babits-emlékévet ünnepel az ország, így Újpest is, hiszen a halhatatlan poéta maga is tanított a Könyves Kálmán Gimnáziumban. Dr. Sipos Lajos a ’60-as évek közepétől foglalkozik a szellemóriás hagyatékával.

– Babits-centenárium van, ugyanis 140 éve született a magyar irodalom meghatározó alakja. Babits-kutatóként mit jelent Önnek ez a kerek évforduló?
– Nagyon örülök, hogy Újpesten ilyen módon ünnepli a város a költő emlékét! Legelőször 1982-ben kezdeményeztem, hogy közterületet nevezzenek el Babitsról Újpesten. Akkoriban ehhez 8 helyről kellett volna írásbeli engedélyt szerezni, szinte lehetetlen volt. Nagyon boldog vagyok, hogy most minden jel szerint sikerül Babits-közre elnevezni a Könyves Kálmán Gimnázium és a Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény közötti területet. Jelentős értékkel bír ez a gesztus, amit Újpest Önkormányzata támogat. Másrészt ősszel könyvbemutatóra kerül sor a Városháza dísztermében, ott, ahol valamikor maga a költő is megfordult. Ráadásul a Kártyavár című regényében rá lehet ismerni a Városháza épületére és bejáratára. Egy olyan előadást is támogat az önkormányzat, amely során Juhász Anna irodalmárral beszélgetek. Anna édesapjának, Juhász Ferenc költőnek nagy tisztelője voltam. Továbbá Babits Mihály-kiállítást rendeznek az Újpesti Városnapokon, remélem, hogy ez is híveket tud hozni a költő számára.

– Milyen ember volt Babits Mihály?
– Kettéválasztanám ezt a kérdést. Egyrészt elképesztően művelt volt. Még otthon, családi körben elsajátította a német nyelvet, gimnazistaként latinul és franciául tanult, az érettségi előtti két évben a görög nyelvet is tanulta. Egyetemi éveiben angolul tanult. Ekkor már latin, francia német és angol költőket fordított is. Babits akkoriban már annyira ismerte és élte a világ kultúráját, hogy azt mai ésszel már képtelenség felfogni. Ugyanakkor ez a hihetetlen tudásmennyiség már talán hátrányára is volt. Szinte majd mindenkitől elkülönítette. Hajlamos volt a búskomorságra is. Nagyon korán, tizenévesen vesztette el édesapját. Édesanyja rendkívül beteges asszony volt, rendszerint elsötétített szobában feküdt. A felnőtt Babits a fizikai állapotát tekintve rendkívül gyenge és érzékeny idegrendszerű, sérülékeny ember volt, aki ráadásul nagyon izgult a fellépései alkalmával. Egyszer például Németországban tartott előadást az oktatási miniszter és a német kultúra jeles alakjai előtt. A szimpózium után fogadást tartottak, amelyen csakis a felesége karjába kapaszkodva jelent meg.

– Ismét hatalmas munkát vállalt magára professzor úr, természetesen Babits Mihály van fókuszban.
– A poéta levelezését tartalmazó anyag tizenharmadik kötetén dolgozom jelenleg, tizenkettő már megjelent ezek közül. A legújabb kötet már kiadott és még kiadatlan Babits-
leveleket tartalmaz. Óriási mennyiségű anyagról van szó. Közel 10 ezer levél kézirata található a Széchenyi Könyvtárban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a szekszárdi és az esztergomi levéltárakban. Volt olyan nap, amikor 4-5 levelet is kapott. Volt köztük gyalázkodó írás is. Az egyikben „Háromszáz diák” aláírással támadták az első világháború idején békepártisága miatt, a Tanácsköztársaság alatt és után vélt politikai állásfoglalása okán fordultak ellene. Érkeztek hozzá meg nem értett költők megkeresései is, de fellelhető Bethlen István miniszterelnök levele is, aki teára invitálta a költőt. A levélváltásokat olvasva az utókor számára különböző súlyú személyek írásai bukkannak fel, például József Attiláé, akivel ugyancsak többször érintkeztek. A levelekből tökéletesen rajzolódik ki egy különös és különleges kép a korabeli társadalom létszemléletéről, gondolkodásmódjáról.

– Szeretném, ha tisztázna egy irodalmi mendemondát: a rossz nyelvek szerint Babits Mihály keresztbe tett József Attilának. Nem ítélte neki oda a Baumgarten-díjat, amely állítólag egzisztenciálisan megmenthette volna az ifjú költőt.
– Egyetlen szó sem igaz ebből! Babits legelőször 1923-ban találkozott az éppen érettségi előtt álló József Attilával, amikor Szegedre látogatott Juhász Gyula 25 éves költői jubileumára. Képzeljük el a helyzetet! Az akkor már köztiszteletben álló Babits Mihály, aki élete végéig idegenkedett a közszerepléstől, megérkezik Kosztolányi Dezsővel és feleségével, Tanner Ilonával Szegedre, ahol Móra Ferenc és a város vezető emberei fogadják őket. Az egyszerre határozott és bizonytalan József Attila „ráront”, verseiről, talán az 1922 decemberében megjelent Szépség koldusa című első kötetéről és bizonyára közelgő érettségijéről beszél Babitsnak. Az idősebb költőt váratlanul érintette mindez. A Baumgarten-díjat először 1929-ben adták ki. Két kurátor és egy nyolctagú tanácsadó testület döntött, ahol mindenkinek javaslattételi és szavazati joga volt. A támogatandó költők, írók és művészeti írók között volt Juhász Gyula, akinek a kórházi költségeit kellett fizetnie, Erdélyi József, a pályakezdő Tamási Áron, Füst Milán, Krúdy Gyula, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, az esztéta és művészettörténész Fülep Lajos és a zeneesztéta Molnár Antal. Radnóti egyszer, Weöres Sándor kétszer, József Attila háromszor kapott Baumgarten-díjat: „kisdíj”-at 1935-ben és 1936-ban, nagydíjat – 1937 októberi döntéssel – 1938-ban. Anyagi helyzete sohasem volt biztosabb, mint 1937. december 3-án, amikor a balatonszárszói állomáson a lassan mozgásba lendülő tehervonat két kocsija között bújik át, a vonat pedig halálra gázolja. De tovább is árnyalom a képet! A feltörekvő költők a környezetük javaslatára úgy akarták kicsikarni a Baumgarten-díjat, hogy dicsőítő verseket írtak Babits Mihályhoz: 80-nál több ilyen magasztaló költeményt láttam a saját szememmel az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában. Szegény József Attilát is rávették, hogy írjon egy hódoló verset, amely éppen aznap jelent meg, amikor a Baumgarten-bizottság döntő ülését tartotta. Természetesen az egyik sürgő-forgó, helyezkedő ember azonnal megmutatta Babitsnak az újságot a verssel, aki ezek után úgy érezte, semmiképp sem lenne etikus, ha Attila éppen akkor nyerné el a díjat. 1937 októberében azonban József Attila már egészen biztosan tudta, hogy a következő évben ő kapja meg a Baumgarten-díjat, Babits ugyanis megírta testvérének, József Jolánnak, ő a várományos. Látja, ebből is kiderül, mennyi félreértés és hisztéria lengi máig is körül a magyar irodalmat.

– Néhány éve azt nyilatkozta az Újpest Médiának, hogy Babits már nem divatos szerző. Fenntartja még ezt az állítását?
– Mára az irodalom is kiment a divatból. Az olvasás, mint lehetőség is megszűnőben van, manapság néznek az emberek. Nézik a tévét, a monitort, az olvasást a Facebookra való felirkálással helyettesítik. Pedig az olvasással egyre mélyebben és mélyebben lehet megérteni, felfogni valamit a körülöttünk lévő világból. De manapság már sokan nem akarják megérteni a világot, mert az fárasztó lehet. Él köztünk, Újpesten egy kiváló író, Tompa Andrea, aki zseniális regényeket ír. De mindezt csupán egy nagyon szűk réteg tudja, akik között szájról szájra terjed a jó művek híre. Az új és jó művek már nem igen jutnak el a nagyközönséghez.

– Végül engedjen meg nekem egy kérést! Mondjon néhány érvet amellett, hogy miért érdemes 2023-ban Babits Mihályt olvasni?
– Azt mondják, az igazán jó költőknek van 20-30 nagy verse. Babits versei közül szeretettel ajánlom az Esti kérdést, A Danaidákat, a Petőfi koszorúit, Dal az esztergomi bazilikáról címűt, a Hazámat, a Balázsolást, az Ősz és Tavasz Közt címűt, a Jónás Imáját, de még az Újpesthez kötődő Május 23 Rákospalotán című költeményét is. Remek regénye a Tímár Virgil fia, amelyből visszatetszenek Babits diákkori emlékei. És ott van Dante Isteni Színjátéka, amit Babits óta többen is lefordítottak magyar nyelvre. Bár a későbbi fordítók jobban tudtak olaszul, mint ő, viszont Babits tudott legjobban Dantéul. Tehát, ha valaki mindent meg szeretne tudni a világról, az olvassa el Dante Isteni színjátékát, Babits Mihály fordításában.

Beszterczey Judit