Érettségi: véget értek az írásbeli vizsgák, hamarosan kezdődik a szóbeli

  •  
  •  
  •  

Rendben befejeződtek a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái.

Tizenöt vizsganapon 1157 helyszínen mintegy 142.000-en vizsgáztak, a különböző idegen nyelveken is teljesíthető vizsgatárgyakat, például történelem, matematika, külön számolva középszinten 125, emelt szinten 70-féle érettségi tárgyból- közölte az Oktatási Hivatal.

A vizsgaidőszak május 5-én kezdődött, elsőként magyar nyelv és irodalomból írásbeliztek a diákok.

Az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium diákjai arra számítottak, hogy Jókai Mór neve is felbukkan majd valamelyik feladatban. De nem így történt.  „A műveltségi az, ami talán bonyodalmat okozott, mivel ugye többen mondták, hogy Jókait, illetve József Attilát nézzük át, mert nekik van inkább évfordulójuk és egyáltalán nem volt benne, szóval ez egy kicsit érdekes volt, de lehet, hogy pont ezért nem rakták bele.” – így nyilatkozott az Újpest Médiának az egyik érettségiző diák.

A folytatásban a számoké volt a főszerep, ettől tartottak a legtöbben. A matekvizsgánál kulcsfontosságú volt az időgazdálkodás és az alapfogalmak biztos ismerete. A Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum igazgatóhelyettese, Soósné Varga Lia ezt mondta a feladatokról: „Pedagógusaink a középszintű feladatsort a diákok által megoldhatónak tartották. A diákjaink pedig azt mondták, hogy nem volt különösebb problémájuk a feladatok megoldásával, a próbaérettségi vizsgához hasonló típusú feladatokat kellett megoldaniuk.

Rákosi-korszak, Hunyadi Mátyás háborúi, az első ipari forradalom – többek között ezek szerepeltek a középszintű történelem érettségi témái között. A vizsgasorozat harmadik napján történelemből mérettették meg magukat a diákok. Az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium egyik végzőse, aki középszinten érettségizett történelemből, ezt mondta: „Az esszé témák egészen jók voltak, a teszt azonban nagyon olvasós volt, hosszú szövegeket kellett olvasni, és ez nem tetszett.”

A három kiemelt nap után az angol következett, mint a legnépszerűbb idegen nyelv.  A folytatásban vizsgázhattak a diákok – többek között-– biológiából, kémiából és vizuális kultúrából is. Az írásbeli vizsgák május 23-án fejeződtek be.

Az Oktatási Hivatal közölte azt is, hogy az érettségi vizsgaidőszak június 3. és 11. között az emelt szintű, majd június 16. és július 2. között a középszintű szóbelikkel folytatódik.