Elérkezett a várva várt vakáció! Azonban vannak olyan gyerekek, akik számára ez nem a felhőtlen pihenés időszaka. Ha rossz jegyekkel zárták a tanévet, önbizalomhiánnyal és kudarcélményekkel lépnek a vakációba, és igyekeznek behozni a lemaradást. Vannak olyanok is, akiknek pótvizsgára kell készülniük. A szülők pedig keresik azokat a lehetőségeket, amelyek segítséget jelenthetnek a gyereknek. Ilyen az Újpesti Tanoda nyári programja.
Szerencsére városunkban is van lehetőség arra, hogy a gyerekek térítésmentesen kapjanak segítséget a felzárkózáshoz, hiszen az Újpesti Tanoda pótvizsga-felkészítő és felzárkóztató programot tart a nyár folyamán. „2025. július 21-én, hétfőn reggel 9.00 órakor várják azokat a szülőket és diákokat, akik szeretnék igénybe venni a tanoda segítségét. Ez az első alkalom különösen fontos a további munkához, hiszen ekkor történik meg az órarend beosztása. A gyerekekkel szaktanárok foglalkoznak egyénileg vagy kis csoportban. A program az újpesti általános iskolák 1–8. évfolyamán tanuló diákjai számára teljesen térítésmentes.” – mondta el a Tanodának is otthont adó Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Molnár István Gábor, aki aztán így folytatta:
„Újpesten egyedüli kezdeményezésként indult el ez a felzárkóztató program, amiben külön figyelmet fordítanak az alsós kisiskolásokra is, akik írás, olvasás vagy számolás tantárgyakban maradtak le – velük is szakképzett pedagógusok foglalkoznak majd.” – ígérte az elnök, hozzátéve azt is, hogy általában nem szokott gondot okozni a pótvizsga azon diákok számára, akik náluk igénybe veszik a tapasztalt pedagógusok szünidei munkáját.

A nyár lehet egy új kezdet, egy lehetőség arra is, hogy a gyermek ne csak utolérje, hanem megtalálja önmagát. És ha megkapja a megfelelő segítséget, szeptemberben már nem a kudarcoktól fog tartani, hanem sokkal inkább a lehetőségeket fogja majd keresni. A szakemberek szerint, ha a gyermek hosszabb ideje szorong, figyelmetlen, szétszórt, akkor a tananyag pótlása önmagában nem megoldás. Ilyenkor az agy mélyebb, tartalomfüggetlen képességeit – figyelem, memória, feldolgozási sebesség – szükséges fejleszteni.
A tanulási nehézségek mögött gyakran nem lustaság áll, hanem kognitív zavarok – ráadásul ezek ma már „modern járványként” terjednek. Egyes gyerekeknél a gyenge teljesítmény mögött feldolgozási zavar húzódik, másoknál pedig a kivételes tehetség mögött lappang tanulási akadály.
Mi a megoldás? Kognitív fejlesztés.
Ez nem a tantárgyakról szól, hanem az „agy motorjának” edzéséről: a tanulás alapjául szolgáló mentális folyamatokat erősíti. Egy-egy nyári program akár 15–20 IQ-pontnyi fejlődést is hozhat, de ennél is fontosabb, hogy a gyerek magabiztosabb, gyorsabb, kiegyensúlyozottabb lesz. A folyékony intelligencia fejlesztése tartós és mély változást eredményez – különösen akkor, ha a probléma már nem új keletű.
A jelek gyakran már korán láthatók: álmodozás, szétszórtság, impulzivitás, számok felcserélése, szókincshiány, helyesírási hibák, dühkitörések vagy halogatás. Ezeket sokáig „szokásos gyerekviselkedésnek” gondoljuk – pedig lehet, hogy segítségre lenne szükség.
„Már az óvodában is megfigyelhető, hogy eléggé szétszórt a csoportok jelentős százaléka. Ebben talán a szülők felelőssége is fellelhető, mert sokan rendszerint csak a tabletet vagy a telefont nyomják a gyerekeik kezébe, ahelyett, hogy esténként egy tartalmas beszélgetéssel zárnák a napot. Az ezeken az eszközökön elérhető tartalmak viszont nem minden esetben a csendes nyugalmat szolgálják, hanem inkább felpörgetik és aztán azon a szinten tartják a gyerekeket.” – figyelmeztetett Koltai-Molnár Judit, az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanára.
Ahogy a tanárnő elmondta, jelenleg egy hetedikes osztályt vezényelve azt tapasztalta, hogy még ebben a korcsoportban is fellelhetők a figyelemzavarral küzdő gyerekek.
„Náluk, a pályaválasztás előtt még lényegesebb az, hogy összeszedettek legyenek. Pár évtizeddel ezelőtt még teljesen más volt a hozzáállás az ily módon lemaradó gyerekekhez, hiszen őket akkor még egységes gyógypedagógiai módszertani intézményekbe tömörítették, igencsak lecsökkentve a továbbtanulási lehetőségeiket. Sajnos akkoriban még nem tettek különbséget a betegségek között, de ma már remek szakemberek segítik azon gyerekeket, akiknél a kognitív zavarokat észlelik.”
A nyár azért lehet ideális időszak a fejlesztésre, mert nincs tanulmányi nyomás: egy jól felépített, 6–7 hetes kurzus alatt a gyerek úgy fejlődhet, hogy még marad ideje nyaralni is. És szeptemberben már egy önbizalommal teli, megerősödött tudattal rendelkező csemete ülhet vissza az iskolapadba. Ebben a tréningben nyújt óriási segítséget egy kifejezetten újpesti kezdeményezés, amit sokat tapasztalt szakemberek felügyelnek.