Negyvenhárom évvel ezelőtt, 1982. július 1-jén szűnt meg az újpesti kocsiszín működése. Az ipari műemlékként nyilvántartott épület mind a mai napig áll, az Újpest-városkapu metróállomás közelében, az egykori újpesti indóház szomszédságában.
Az újpesti kocsiszín épülete nemcsak története miatt különleges, hanem már a nevében is akad egy kis csavar. Bár az épület „Újpest kocsiszínként” ismert, valójában Újpest határa mellett áll, helyrajzilag már Angyalföldhöz tartozik. Ezzel szemben a ma is működő „angyalföldi kocsiszín” éppen fordítva, közigazgatásilag Újpesten található.
Az Újpest kocsiszín helyén a Pesti Közúti Vaspálya Társaság (PKVT) épített még 1866-ban egy létesítményt, az újpesti lóvasút kocsijainak tárolására. Az újpesti lóvasút szintén történelmi jelentőségű, hiszen Magyarország első lóvasútjaként 1866. július 30-án indult el Újpest és Pest között, amelyek akkor még önálló városok voltak. Az újpesti lóvasút utasforgalma 7,5 millió főnél tetőzött, azonban ezidőben már a villamosok kezdtek teret hódítani a városi közlekedésben.
Az újpesti lóvasút volt hazánk első lóvasútvonala.
A Budapesti Közúti Vaspálya Társaság 1895 szeptemberének végén kezdte meg a villamosítási munkálatokat, amelyek részeként sor került az Újpest határában álló egykori lóvasúti istállók és kiszolgáló létesítmények helyén – illetve azok részleges felhasználásával – az új kocsiszín megépítésére. (A nyugati- és az északi homlokzat egy részét az itt korábban álló létesítmény megőrzött, nyerstégla burkolatú falai alkotják.) Az új, ma is álló épület 1896 februárjának végére készült el.
A csarnok eredetileg 2×3 vágányos elrendezéssel épült, ám a villamosközlekedés forgalmának folyamatos növekedése miatt az épületet bővíteni kellett. 1911-ben készültek el az új, vasbeton tetőszerkezettel fedett csarnokrész tervei, amely már 3×3 vágányos kialakítással nagyobb befogadóképességet biztosított. Az így kibővített épület összesen 96 villamoskocsi tárolására vált alkalmassá.
Az egykori Újpest kocsiszín ikonikus látképe.
A régi épületrész fából készült tetőszerkezetét két évtizeddel később szintén vasbetonra cserélték, amivel az épület elnyerte ma ismert arculatát. A csarnok – már kibővített állapotában – öthajós kialakítású, szegmentíves vasbetonhéjjal fedett. A telek formájához igazodva a Duna felőli oldalon elhelyezkedő két eredeti hajó rövidebb, mint a később épült másik három.
A kocsiszín sorsát végül az pecsételte meg, hogy 1982. május 3-án megszűnt a Váci úton közlekedő 3-as és 55-ös villamosjáratok forgalma. Ezt követően az épületet már csak a leselejtezett, illetve a Közlekedési Múzeum számára megőrzött járművek tárolására használták. Az Újpest kocsiszín végül hivatalosan 1982. július 1-jén zárta be kapuit.
Az épület funkcióváltása
Az újpesti kocsiszín 1982-es bezárását követően az épületet kiürítették, majd hosszú ideig kihasználatlanul állt. A környék arculata a metróépítéssel párhuzamosan kezdett átalakulni, 1990. december 14-én átadták az M3-as metróvonal Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ közötti szakaszát, és ezzel egy időben a csarnok környezetében területrendezés történt, az épületet körbekerítették, előtte pedig parkolót alakítottak ki.
A kilencvenes évek közepére az ipari műemlékként nyilvántartott egykori remíz új funkciót kapott, az átalakított csarnok kereskedelmi célokat kezdett szolgálni. Azóta több élelmiszer-diszkontlánc is működött már az épületben, amelyek mellett divat-kiskereskedelmi lánc és drogéria is helyet kaptak. Az épület legutóbb 2017-ben esett át felújításon, ezt követően vették birtokba a ma is ott működő diszkontláncok.
A mindennapok sodrásában hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy Újpest utcái, terei és épületei milyen gazdag múltat rejtenek. Ezért is érdemes arra járva, bevásárlás közben egy pillanatra megállni az egykori villamosremíz impozáns falai között – és elidőzni a gondolattal, hogy éppen ott járunk, ahol közel 160 évvel ezelőtt elindult Magyarország első lóvasútja.
Kéttengelyes villamos motorkocsik töltik pihenőidejüket az egykori lóvasúti telephelyen kialakított remízben.
Képek forrása: Újpest akkor és most, BKV archívum, Fortepan