•  
  •  
  •  

Folytatódott a BKK kezdeményezésére indult közös akció, amely a tisztaságot és a biztonságot helyezi a középpontba. A helyszín ezúttal a Határ úti metróállomás volt. Idén már 11 fővárosi helyszínen rendeztek rendkívüli nagytakarítást és ellenőrzést. Az egyiket éppen városunkban, méghozzá Újpest-Városkapunál, és Újpest-Központ is sorra kerülhet majd.

Az idei akció sorrendben 12. helyszínén kitakarították a busz- és villamosmegállókat, valamint a metróaluljárót, a rendőrök pedig fokozott rendőri jelenlétet biztosítottak a helyszínen. Az összehangolt munkából kivették a részüket az utasbiztonsági szolgálat közterület-felügyelői, akik a rendőrökhöz hasonlóan ellenőrizték a területet.

A BKK 2021-től folyamatosan kezdeményezi egy-egy forgalmas közterület soron kívüli rendezését és ellenőrzését: a fővárosi közműcégek és a rendőrség munkatársai, valamint a civilek minden évben március és október között – az alapfeladatok ellátása mellett – vesznek részt az akciókban, és havonta többször is megjelennek egy-egy fontosabb csomópontban. A cél az, hogy rendezettebb, élhetőbb környezetet teremtsenek a fővárosi közlekedési csomópontokban.

Idén már 11 helyszínen volt rendkívüli nagytakarítás, az egyik helyszín Újpest-Városkapu volt. Az összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi akció tovább folytatódik. Újpest-Központ idén már nem kerül sorra, de jövőre bekerülhet az akciósorozat helyszínei közé.
A társaság az Újpest Média kérdésére válaszolva azt közölte: “A tavasztól őszig tartó időszak feszített menetrendjébe nem lehet új, soron kívüli akciókat beilleszteni. A BKK folyamatosan gyűjti a tapasztalatokat, illetve figyeli a visszajelzéseket, és azok figyelembevételével állítja össze együttműködő partnereivel a nagytakarítások és ellenőrzések ütemtervét.”

A BKK mindemellett kiemelt figyelmet fordít a buszsávok, valamint a rendőrséggel közösen a taxik ellenőrzésére is. A közelmúltban megrendezett Sziget Fesztiválon nyolc nap alatt közel 400 alkalommal ellenőrizték a személyszállítási szolgáltatókat. Több mint 160 esetben hivatalos jegyzőkönyv is készült.

Az Újpest-Városkapu takarításáról készített videó itt elérhető.