Már forgalomban a Nagy László emlékére kibocsátott 100 forintos

  •  
  •  
  •  

A nyári napokban már a készpénzforgalomban is találkozhatunk az új, különleges 100 forintossal, amelyet a 20. század egyik kiemelkedő költője, Nagy László születésének 100. évfordulója alkalmából bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az MNB még július végén jelentette be a kibocsátást, az érmek pedig mostanra meg is jelentek a forgalomban.

Már a mindennapi készpénzforgalomban is találkozhatunk azzal az új, különleges 100 forintos érmével, amelyet Nagy László születésének centenáriuma tiszteletére bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az új érmét forgalmi emlékérmeként tervezték, ami azt jelenti, hogy ugyanúgy használható fizetésre, mint a hagyományos érmék, szemben a klasszikus emlékérmékkel, amelyek elsősorban gyűjtőknek készülnek, és nem kerülnek a forgalomba.

„A kibocsátott 100 forintos bicolor érme névértékes oldala megegyezik a jelenleg forgalomban lévő, azonos címletű forgalmi érme címletoldalával. A tematikus oldalon a megszokott címerábrázolást a Kossuth- és a József Attila-díjjal is kitüntetett költő Nagy László portréja és a költő 1976-os Zsoltár, egyetlen című vers kéziratos fogalmazványának, valamint a mellé saját kezűleg rajzolt kísérőkompozíciójának ábrázolása váltja fel. Az érmét Kovács Zoltán szobrászművész tervezte” – olvasható az MNB közleményében.

A most kibocsátott érme technikai paraméterei megegyeznek a jelenleg forgalomban lévő 100 forintos érmékkel. A bicolor színesfém érme körgyűrűje réz (65%), nikkel (15%) és cink (20%) ötvözetéből, míg belső magja réz (75%), nikkel (4%) és cink (21%) ötvözetéből készült. Az érme külső átmérője 23,8 mm, a belső rész átmérője 15,3 mm, peremvastagsága 2,6 mm, súlya 8,6 gramm, széle recézett.

A 100 forintost egyébként néhány évvel ezelőtt újította meg az MNB, amelyre azért volt szükség, mert az acél alapanyagú változatot még 1996-ban bocsátotta ki, ám azóta jelentős változások történtek az érmegyártásban. Új, kedvezőbb árú alapanyagok és ötvözetek váltak elérhetővé, miközben az automaták érmeelfogadó egységei is sokat fejlődtek. Ma már nemcsak az átmérőt, vastagságot és súlyt, hanem számos egyéb paramétert – például az anyagösszetételt vagy az elektromos vezetőképességet – is képesek vizsgálni, így a rendszerek jóval megbízhatóbbá váltak.

A most kibocsátott emlékérmével együtt már összesen ötféle forgalmi emlékérme létezik a 100 forintos címletből. A 100 forintos forgalmi emlékérmék sorában a legutóbbi kibocsátás mellett szerepel a 2024-ben megjelent, a Magyar Nemzeti Bank alapításának 100. évfordulóját ünneplő érme, a 2023-ban a Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából kibocsátott változat, a 2022-ben a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont megnyitása tiszteletére kiadott érme, valamint a legrégebbi, 2002-ben, Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója alkalmából megjelent változat.

Gyűjtői szempontból további különlegességet jelent, hogy bizonyos 100 forintosokon a „Magyar Köztársaság” vagy az Alaptörvény elfogadását követően a „Magyarország” felirat szerepel, illetve az újabb kibocsátások eltérő anyaghasználata is megkülönbözteti őket a korábbiaktól. A pénzveret évszámát leszámítva tehát a 100 forintosok fő paraméterei alapján nyolc különböző változatot különböztethetünk meg.

Kép forrása: MNB