Dezséri Enikő, a Könyves Kálmán Gimnázium tanulója az Északi-sarkon vesz részt a hatodik nemzetközi sarkvidéki expedíción. A „Tudás Jégtörője” program keretében a diákok tudósoktól, mérnököktől, a nukleáris és űripar szakembereitől, valamint ismert bloggerek és a tudomány népszerűsítőitől hallhatnak előadásokat.
A „Győzelem 50. évfordulója” névre keresztelt atomjégtörő vasárnap érkezett meg az Északi-sarkra, ahol 21 ország 66 középiskolása lépett a jégre, hogy kitűzze országuk lobogóját. Köztük volt az újpesti Dezséri Enikő is.
A közlemény szerint a magyar gimnazista már eleve természettudományos érdeklődéséről ismert, emellett a nagy hajók mindig is különleges vonzerőt jelentettek számára. Az expedíció programja rendkívül gazdag: az Oroszországból, Brazíliából, Bolíviából, Egyiptomból, Indonéziából, Kínából és számos más országból érkező diákok számára a tudományos előadások és gyakorlati bemutatók mellett interaktív programok is várnak. Az expedíció résztvevői közül sokan országuk első képviselőjeként jutottak el az Északi-sarkra.
A programban a „Tudás Jégtörője” tudományos ismeretterjesztő projekt többfordulós versenyének győztesei vehetnek részt. A résztvevők névsorát még júniusban tették közzé. A háromfordulós nemzetközi verseny még áprilisban kezdődött, az első fordulóban a külföldi résztvevők tudományos kvízt töltöttek ki, a legjobbakat pedig webináriumra hívták.
Dezséri Enikő videóprezentációjában a globális felmelegedés és a termőterületek csökkenése kapcsán a vertikális növénytermesztés lehetőségeit ismertette, emellett az atomenergia szerepét is megemlítette az űrkutatásban, kitérve a Hunor programra és az „űrpaprika” projektjére. A nemzetközi zsűri az előadás aktualitását, eredetiségét és kreativitását egyaránt értékelte. A közel hetvenezer induló közül végül 48-an jutottak be az expedícióba.
Kép forrása: Facebook/Russian Embassy in Indonesia