Vasárnap este komoly riadalmat keltett Újpesten, amikor két ötéves gyermek eltűnését jelentették a Semsey parkból. Az eset 19 óra után történt, a bejelentés pedig rövid időn belül eljutott az Újpesti Önkormányzati Rendészet ügyeletéhez.
Két ötéves óvodás kislány eltűnéséről érkezett bejelentés vasárnap este. Az Újpesti Önkormányzati Rendészet munkatársai öt percen belül a helyszínre, a Semsey Aladár parkba érkeztek, és azonnal megkezdték a keresést, átkutatva a környéket és a közeli utcákat. A szülők először abban bízhattak, hogy a gyerekek hátha csupán bújócskáznak, és hamar előkerülnek. Az Újpesti Önkormányzati Rendészet járőrszolgálatot ellátó munkatársa azt javasolta az egyik kislány édesanyjának, hogy nézzen utána, hátha a gyermekek otthon várják őket az ajtajuk előtt.
Időközben a rendőrséget is értesítették, ahová eközben több bejelentés is érkezett, hogy láttak két kislányt egyedül sétálni az utcán. A bejelentések nyomán sikerült beazonosítani a gyerekek tartózkodási helyét. Nem sokkal később az Újpesti Önkormányzati Rendészet munkatársai rátaláltak a kicsikre.
A két gyermek meglepően nagy távolságot tett meg, és egy szatyorban gyorséttermi ételeket is találtak náluk, amelyeket valakitől útravalóként kaphattak. Ijedtségükben nem tudtak magyarázatot adni arra, miért indultak el egyedül, de szerencsére épségben visszakerültek családjukhoz.
Az Újpesti Önkormányzati Rendészet járőrszolgálatot ellátó munkatársa elmondta, hogy a lakosság bármilyen hasonló esetben bizalommal fordulhat hozzájuk, hiszen a rendőrséggel együttműködve mindent megtesznek azért, hogy a hasonló esetek szerencsésen végződjenek.
Az önkormányzat köszönetet mond a rendőrség és az önkormányzati rendészet munkatársainak a gyors és összehangolt beavatkozásért, valamint mindazoknak a lakosoknak, akik bejelentéseikkel hozzájárultak a sikeres kereséshez.
Ezt a távolságot járta be a két eltűnt gyermek a megtalálásukig