Szeptember 27-én, szombaton ismét sportolóktól lett hangos a Farkaserdő és környéke: több mint négyezren vágtak neki futva, kerékpáron vagy épp kutyáikkal a 26. Futó- és Kerékpáros Fesztivál őszi fordulójának.
Kutyákkal indult a nap, rekordlétszámú minifutás követte
A program a kutyás futással rajtolt: a gazdák és négylábú társaik a REX sátrától közösen vonultak az Óceánárok utcai rajtvonalhoz, majd együtt teljesítették a két kilométeres kört. A jó hangulatú futam után a gyerekek és családok vették birtokba a pályát. A minifutásra annyian neveztek, hogy a mezőnyt csak két turnusban tudták elindítani, különben nem fért volna el mindenki az erdei körön. Az egységes, új pólók színesítették a mezőnyt, amely a fesztivál igazi közösségi arcát is megmutatta.
Újdonság a pályán és a réten
A 6 kilométeres maxifutás rajtjánál ezúttal külön meglepetés várta a résztvevőket: a rendszeresen futó polgármester, dr. Trippon Norbert sérülése miatt ugyan nem állhatott rajthoz, így ő adta meg a jelet az indulásra.
„A bokám egy picit meghúzódott az elmúlt hetekben, úgyhogy sajnos, még pár hétig nem futhatok, pedig minden évben futok, félmaratonon is, úgyhogy ezt nagyon sajnálom. Annak viszont nagyon örülök, hogy nagyon sokan futottak a mai napon. És ha már nem futhatok, akkor viszont egy ilyen kíméletesebb üzemmódra váltottam, úgyhogy ma bringázni fogok” – részletezte a polgármester, aki ezek után rögtön biciklire is pattant, és a kerékpárosok mezőnyében teljesítette a 8,6 kilométeres távot.
Kerékpáros zárás, tombolasorsolás
A nap utolsó nagy rajtja 11:30-kor volt, ekkor a bringások indultak el a 8,6 kilométeres távra. A célba érkezés után, a hagyományokhoz híven, minden indulót, bármilyen távot is választott előzetesen, tombolasorsolás várt: a sok ajándékcsomag, sportszer, kiegészítő mellett a főnyeremény két vadonatúj kerékpár volt. Ezen a napon is külön gondoltak a pedagógusokra, hiszen a csapatokkal nevező tanárok egy külön tombolán is részt vehettek, ahol szintén egy bicikli volt a fődíj.
Az idei fesztivál szinte már túlnőtt önmagán, és igazi közösségi ünneppé nemesedett, ráadásul hatéves szünet után a Káposztásmegyeri Egészségnap is újra a fesztivál része volt. A futók és kerékpárosok, a gyerekek és szülők, a kutyások, az önkéntesek és a szervezők mind hozzátették a maguk részét ahhoz, hogy szeptember 27-én Újpest újra megmutassa: a mozgás szeretete, a hagyományok ápolása és az egészséges életmód iránti elkötelezettség össze tudja kapcsolni a legkülönbözőbb korosztályokat.
Ezen a remek időjárással kényeztető szombaton a 26. Futó- és Kerékpáros Fesztivál ismét bebizonyította, hogy Újpest igazi sportos közösség: a futamok, a régi játékok, az egészségmegőrző programok és a közös élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy szeptember 27-e ne csak egy verseny, hanem valódi ünnepe legyen a mozgásnak.
A nap végén a szervezők és a résztvevők együttesen üzenték mindenkinek: Újpest megint együtt mozdult, de jövő tavasszal majd újra találkozhatunk a rajtnál.
és a résztvevők együttesen üzenték mindenkinek: Újpest megint együtt mozdult, de jövő tavasszal majd újra találkozhatunk a rajtnál.