Zenés programmal köszöntötték Újpest 90 éves polgárait

  •  
  •  
  •  

Idén 152 újpesti lakos ünnepelhette 90. születésnapját. Városunk szépkorú polgárainak tiszteletére október 2-án, csütörtökön zenés köszöntőt rendeztek az Ifjúsági Házban, ahol Újpest polgármestere is személyesen köszöntötte az egybegyűlteket.

„Régi, újpesti hagyomány, hogy az idősek világnapja alkalmából október elején zenés műsorral kedveskedünk a városunkban élő szépkorúaknak. Idén 152 újpestit ünnepeltünk az Ifjúsági Házban, 90 éves születésnapja alkalmából. Megható és egyben megtisztelő érzés volt az, hogy én köszönthettem őket, hogy válthattunk pár jó szót egymással, hogy újra megmutatták, hogy a jókedély, az életöröm bizony nem kor kérdése” – fogalmazott dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere.

Újpest minden ősszel méltó módon köszönti azokat a lakóit, akik az adott évben töltik be 90. életévüket. Ennek szellemében az idei évben is szép számmal gyűltek össze a szépkorúak az Ifjúsági Ház színháztermében, ahol a meghitt, ünnepi hangulat mellé egy kis harapnivalóval is kedveskedett a város. A gondosan megtervezett programban fiatalok és a „már régebb óta fiatalok” is színpadra léptek, akik zenével és szavalataikkal tették még színesebbé az eseményt. Külön megható pillanatot jelentett, amikor Kovács Jenőné lépett a mikrofonhoz:

„Legyetek türelmesek hozzám, érezzem, nem vagyok egyedül, érezzem, hogy becsülnek, szeretnek, és hogy nem éltem érdemtelenül” – gazdagította a Legyetek türelmesek hozzám című szép vers elmondásával az ünnepi műsort. Az esemény fénypontjaként Janza Kata, Jászai Mari-díjas magyar színésznő és musicalénekes adott az eseményhez illő, különleges koncertet, mely még emlékezetesebbé tette a szépkorúak számára ezt a jeles napot.

A 90. életév betöltése különleges mérföldkő, amely nemcsak a hosszú évek számát jelzi, hanem a gazdag élettapasztalatot, a megtett életút, az átélt örömök és kihívások emlékezetes történeteit is magában hordozza.

Újpest szépkorú polgárainak ezúton is szívből kívánunk sok örömet, valamint szeretetben és jó egészségben eltöltött, boldog évtizedeket!