Találkozásaim őslényekkel – időutazás Dr. Kordos Lászlóval az Újpesti Közművelődési Körben

  •  
  •  
  •  

Találkozásaim őslényekkel – időutazás dr. Kordos Lászlóval az Újpesti Közművelődési Körben

Október 17-én este ismét megtelt élettel a Polgár Centrum terme: az Újpesti Közművelődési Kör tagjai ezúttal nem a jelen világában, hanem az idő mélyére merültek, a régmúltban kalandoztak. Vendégük dr. Kordos László paleontológus, geológus, egyetemi tanár volt – az a tudós, aki Rudabányán feltárta a tízmillió évvel ezelőtt élt emberszabású majmok maradványait, és ezzel a világ harmadik olyan bizonyítékát adta, amely alátámasztja: az ember az állatvilágból emelkedett ki.

 

A neves kutató évtizedeken át dolgozott a földtörténet titkainak feltárásán, és előadásában az őslények világát hozta közelebb a hallgatósághoz, miközben bepillantást engedett a tudományos kutatás mindennapjaiba is.

Az est egy igazán meghitt pillanattal kezdődött: a közösség egyperces néma csenddel emlékezett meg Bertalan Tivadarról, nemrég elhunyt tagtársukról. A csend után rögtön a múlt kapui tárultak ki – dr. Kordos László vezetésével a hallgatóság több tízmillió évet utazott vissza az időben, az ősi tengerek, ősállatok és emberelődök világába.

A tudós pályája szenvedéllyel és kíváncsisággal indult: barlangkutatóként kezdte, hétvégéit és nyarait a föld alatti világ felfedezésével töltötte. „A barlangok klimatológiáját, a barlangvizek kémiai vizsgálatát is elsajátítottam ebben az időben. Ez a tudás később sokat segített abban, hogy több szemszögből lássam a földtörténeti folyamatokat” – emlékezett vissza.

A professzor, aki 2007 és 2010 között a Magyar Állami Földtani Intézet és az Országos Földtani Múzeum igazgatója volt, mintegy negyven vetített képpel illusztrálta előadását. „Kifejezetten kellemes, jó hangulatban zajlott az este. A klubtagok rengeteg kérdést tettek fel, és valóban kíváncsian várták a válaszokat. Kell némi előképzettség ahhoz, hogy megértsék a mondandómat, de itt ez is teljesen adott volt” – mesélte utólag, mosolyogva.

A közönség aktivitása a sokat látott tudóst is lenyűgözte: „Igen ritka, hogy ennyire érdeklődő és tudásszomjas társasággal találkozzam. Jó volt látni, hogy az ismeretterjesztés egy idő után igazi párbeszéddé vált.”

A paleontológus professzor több mint ezer hasonló előadáson van már túl, de a tudós mégis megőrzött magában egyfajta gyermeki lelkesedést. Egyik legemlékezetesebb élményét így idézte fel:
„Még a nyolcvanas évek végén egy debreceni egyházi gimnáziumban tartottam egy előadást, ahol szó szerint még a csillárokon is lógtak. Tudvalevő, hogy a mi szakmánk és az egyházi tanítások nem mindig vannak összhangban, ezért igazi csodának tartottam, hogy ott egyáltalán beszélhettem. A fogadtatás pedig minden várakozásomat felülmúlta.”

Bár Újpesten nem lógtak a klubtagok a csillárokon, de itt is hatalmas érdeklődés várta a paleontológus fantasztikus előadását. Az este végére aztán a múlt tényleg életre kelt városunk egyik kulturális központjában, és nemcsak a vetített képeken elevenedett meg, hanem a hallgatóság képzeletében is. A tudomány, a történelem és az emberi kíváncsiság találkozásából olyan élmény született ezen a pénteki napon, amelyre az Újpesti Közművelődési Kör tagjai és bizonyára a professzor úr is sokáig emlékezni fognak.