Életet menthet a füst- és szén-monoxid-érzékelő – figyelmeztet az fővárosi katasztrófavédelem

  •  
  •  
  •  

Újpesten az idei év október 1-jéig 15 lakástűz miatt riasztották a tűzoltókat. Ezekben az esetekben haláleset nem történt, azonban öt ember megsérült – derül ki a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság városunkra vonatkozó adataiból. A tűzzel érintett otthonok egyikében sem volt felszerelve füstérzékelő, pedig ezek az eszközök sok esetben életet is menthetnek.

 

A statisztikák mögött mindig emberi sorsok húzódnak meg: egy-egy kisebb lakástűz is pillanatok alatt komoly károkat okozhat, ha nincs időben jelzés vagy gyors beavatkozás. Az elmúlt hónapokban Újpesten is volt olyan eset, amikor csak a helyszínen lévők lélekjelenlétének és a tűzoltók gyors reagálásának köszönhetően sikerült elkerülni a tragédiát.

Súlyos tűz a Telkes utcában

A legnagyobb újpesti tűzeset június 23-án délután történt a Telkes utcában, amely egy százötven négyzetméteres családi ház emeleti konyhájában keletkezett. A lángok a tetőszerkezetet is elérték, és mintegy ötvenöt négyzetmétert érintettek. A fővárosi hivatásos tűzoltók három vízsugárral akadályozták meg a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat.

A tűzoltók kiérkezése előtt egy idős nőt a helyszínen tartózkodók a terasz felől kimentettek, és átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

 

A legtöbb tragédia megelőzhető lenne

A tűzvizsgálatok szerint a lakástüzek többsége elektromos hibára, nyílt láng használatára, fűtési rendszer meghibásodására vagy figyelmetlenségre vezethető vissza. Az újpesti tűzesetek tapasztalatai is azt mutatják, hogy a füstérzékelő berendezések hiánya komoly kockázatot jelent.

– „A füstérzékelő életet menthet. Már néhány ezer forintért beszerezhetők olyan készülékek, amelyek nemcsak hangjelzéssel figyelmeztetnek, hanem akár mobiltelefonra is küldenek riasztást. Ez különösen hasznos lehet idős, egyedül élő hozzátartozóink esetében” – hangsúlyozta Kisdi Márk Máté százados, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

 

Szén-monoxid: Lényeges a megelőzés

A fővárosi tűzoltókat Újpesten 15 alkalommal riasztották szén-monoxid-gyanú miatt az év első tíz hónapjában. Sérülés vagy haláleset egyik esetben sem történt, ami részben annak is köszönhető, hogy a kerület lakói egyre szélesebb körben használnak szén-monoxid-érzékelőket.

– „A szén-monoxid színtelen, szagtalan, és néhány perc alatt halálos mennyiségben felgyülemlik a levegőben. Érdemes minden nyílt lánggal működő fűtő-, főző- és vízmelegítő eszköz közelébe érzékelőt felszerelni” – figyelmeztetett Kisdi Márk Máté.

Egy egyszerű készülék, ami életet menthet

A szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy minden újpesti otthonban legyen működő, ellenőrzött füst- és szén-monoxid-érzékelő. Ezek a készülékek időben jelzik a bajt – és akár emberéleteket is megmenthetnek.

GZs