Veretlen csapatok, dobogós helyek, világbajnoki érmek, és egy edzőváltás

  •  
  •  
  •  

November eleje mozgalmas és eredményes időszakot hozott az újpesti sportéletben. Az UTE szakosztályai egymás után aratják a sikereket: a röplabdás lányok és a futsalcsapat továbbra is veretlenek, a karatésok nemzetközi csapatelsőséget ünnepelhettek, a sportlövők világbajnoki bronzérmet szereztek, míg úszóink Debrecenben két arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel rajtoltak a rövidpályás országos bajnokságon. Az utánpótlás labdarúgók gólzáporos mérkőzéseken bizonyítottak, miközben az Újpest FC-nél edzőváltás történt: a klub vezetése felmentette Damir Krznart, a csapat ideiglenes irányítását Bodor Boldizsár vette át.

Röplabda – Rangadót és újabb extraligás sikert arattak a lányok

A röplabda utánpótlás csapat Miskolcon vívott drámai csatát: az első két szett 30 pontig tartó, feszült küzdelmet hozott, végül 1–1 után a harmadik játékrészben magabiztosan, a negyedikben pedig hátrányból fordítva nyert az UTE, így 1–3-mal zárta a 129 perces találkozót. Ezzel a sikerrel továbbra is veretlenül vezeti a tabellát NB I Liga-csapatunk.

Az Extraligában is folytatódott a jó sorozat: a Székesfehérváron rendezett rangadón a MÁV-ELŐRE ellen 0–3-ra diadalmaskodtak a lilák, megszerezve második győzelmüket a bajnokságban.

Labdarúgó Akadémia – Gólzápor és kupasorsolás

A második számú felnőttcsapat Tóth Ákos, Tamási Domonkos, Katona Benedek és Hallay Zalán találataival 4–1-re győzte le a Veszprémet, ezzel megtörve rossz sorozatát. Az U17-es együttes sem maradt adós a látványos eredménnyel: Erős Ronald csapata 7–0-ra verte a DEAC-ot, így továbbra is dobogón áll.

Közben az MLSZ elkészítette az utánpótlás Országos Kupa negyedik fordulójának párosítását: az U19-es gárda a PMFC, míg az U16-os csapat a Mészöly Focisuli vendégeként lép pályára december 6-án.

Nemzetközi szinten is kijutott az öröm a múlt hétre, hiszen a fiatal középpályás Palkó Áron (a képen a hátsó sorban, balról a második) gólt szerzett a magyar U18-as válogatottban, amely 3–2-re verte Szlovákiát Dunaszerdahelyen.

Sportlövészet – Világbajnoki bronz Kairóban

Fantasztikus eredménnyel zárta a világbajnokságot az UTE két sportlövője. Péni István Márton és Hammerl Soma Richárd az EVSE-t képviselő Pekler Zalánnal közösen bronzérmet nyert 10 m légpuska csapatversenyben.
Egyéniben Péni mindössze 0,1 körrel maradt le a döntőről (632,3 kör, 9. hely), míg Hammerl 626,7 kört teljesített. A női mezőnyben Dénes Eszter 630,4 körrel a 23. helyet szerezte meg.

Karate – Diákolimpiai érmesek és nemzetközi csapatelsőség

Az UTE karatésai az elmúlt hétvégén két fronton is kitettek magukért: míg az egyik csapatrész a hazai Diákolimpián gyűjtötte az érmeket, a másik Bécsben, a Vienna Open nemzetközi viadalon emelte a lila-fehér zászlót a legmagasabbra.

A Diákolimpián versenyzők kiemelkedő teljesítménnyel összesen 23 érmet szereztek, ezzel csapatuk az összetett második helyen végzett:
Aranyérmesek: Horváth Botond, Bujka Botond, Magyar Lili, Som Ferenc, Tisza-Papp Dani, Bacsó Mira, Deák Anna, Kiss Kitti, Huszár Márk
Ezüstérmesek: Nagy Gábor, Iglár Ármin, Szajkó Szabina, Szajkó Szabolcs, Hajagos Márk, Berecz Marcell
Bronzérmesek: Joszt Bálint, Martin Péter, Szabolcsi Gergő, Divinecz Hanna, Andrejkovics Ádám, Szemán Hunor

Mindeközben a Bécsben rendezett Vienna Open tornán az UTE Karate szakosztály a 77 klubot felvonultató mezőny legjobbjaként megszerezte a „Best Team” címet.
Vienna Open, Best Team: UTE Karate
Aranyérmesek: Berkó Balázs, Bogdán Panna (kétszeres aranyérmes), Kun Regina, Nagy Ákos, Nagypál Ibolya (kétszeres aranyérmes), Pap Dominik, Trippon Barbara, Tureková Zoja
Ezüstérmesek: Hecker Bojána (kétszeres ezüstérmes), Juhász Izabella, Kubik Ádám, Marosszéky Zoé, Martin Gergely, Peres Makszim
Bronzérmes: Tureková Zoja

Gratulálunk minden versenyzőnek és a felkészítő mestereknek a kiemelkedő eredményekhez!

Futsal – Klubcsúcs és veretlenség

Tovább tart a futsalcsapat parádés sorozata: a lila-fehérek 4–2-re verték a DEAC-ot, majd a Haladást is legyőzték, méghozzá 10 gólt szerezve.
A csapat ezzel új klubrekordot állított fel, hiszen ötödik egymást követő meccsét nyerte meg, és továbbra is veretlen hazai pályán.

Taekwondo – Kettős nagykövet az UTE-ból

A Sportoló Nemzet Tanév Program nagykövetei között idén két újpesti világbajnokot is köszönthetünk: Márton Vivianát és Márton Luanát. A testvérpár közös nyilatkozatban hangsúlyozta:

„Igyekszünk legjobb tudásunk szerint segíteni ezt a nagyszerű programot.”

Jégkorong – Különleges hazai meccs a Megyeri úton

Kedd este, november 11-én 18 órától a Dunaújvárosi Acélbikák ellen játszik az UTE, de ezúttal a mérkőzést – bár papíron vendégként – a Megyeri úti jégcsarnokban rendezik.
A klub arra kéri a szurkolókat, hogy elővételben váltsák meg belépőiket, mivel helyszíni jegyértékesítés nem lesz.

Labdarúgás – Edzőváltás az Újpest FC élén

Vasárnap este a klub hivatalosan is bejelentette, hogy Damir Krznar vezetőedzőt felmentették feladatai alól. A horvát szakember május óta irányította a csapatot, 17 tétmeccsen 4 győzelem, 6 döntetlen és 7 vereség volt a mérlege.
A Győri ETO elleni 0–3-as hazai vereség után a vezetőség a váltás mellett döntött, az ideiglenes irányítást Bodor Boldizsár, az Újpest FC II. trénere veszi át.

UTE Úszás

Éremeső Debrecenben – remekül rajtoltak az UTE úszói a rövidpályás országos bajnokságon

Kiváló formában kezdtek az úszók a Rövidpályás Országos-bajnokságon, amelyet idén Debrecenben rendeztek meg. A nyitónap máris lila-fehér sikereket hozott: Zombori Gábor fantasztikus teljesítménnyel két arany- és egy bronzérmet szerzett, bizonyítva, hogy ismét a mezőny élvonalához tartozik.

ZOMBORI Gábor (Újpesti Torna Egylet) az 200 méteres férfi vegyesúszás döntőjében a XXI. Rövidpályás Országos Bajnokságon Debrecenben, 2025. november 5-én. Fotó: Derencsényi István / MÚSZ

Zombori a 200 méteres vegyesúszásban 1:55,58-as idővel győzött, majd a 100 méter mellen is ő állhatott a dobogó tetejére, 59,94-es eredménnyel. A sikeres napot egy 50 méter háton szerzett bronzéremmel (24,04) tette teljessé.

A jó formát több újpesti úszó is megmutatta:

  • Papp Sebestyén 50 méter háton 23,84-es idővel ezüstérmet nyert, ráadásul korosztályos országos csúcsot úszott.
  • Kovács Botond a 200 méteres vegyesúszásban lett második (1:58,42).
  • Kárpáti Máté 1500 méter gyorson érkezett be a célba ezüstérmes idővel (14:58,62).

A debreceni medencében tehát parádésan indult az UTE úszóinak szereplése: az első versenynapon már négy sportoló állhatott közülük dobogóra, és a lendületet látva további szép eredményekben is bízhatunk.

Fantasztikus kezdés – gratulálunk minden úszónak és felkészítő edzőiknek!

GZs