Talán nem túlzás kijelenteni, hogy történelmi jelentőségű és szimbolikus esemény zajlott hétfőn Újpesten: a Fővárosi Közgyűlés egyik szakbizottsága ugyanis most először tartott kihelyezett ülést, ráadásul mindezt a 125 éves újpesti Városháza impozáns dísztermében. A résztvevőket dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere is személyesen köszöntötte, örömét kifejezve, hogy a szakbizottság éppen itt, Újpesten tartotta első kihelyezett ülését.
„Nagyon nagy megtiszteltetés ez számunkra, nagyon jóleső érzés az, hogy egy fővárosi bizottság – ha szabad így fogalmazni – a helyszínre kiszállt. Megtisztelve bennünket azzal, hogy eljöttek ide a gyönyörű Városházára és – ha jól tudom, és jól hallom – akkor masszívan újpesti ügyekkel foglalkoznak, Újpest érdekében” – fogalmazott dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere.
Régóta van arra vonatkozó törekvés a fővárosi közéletben, hogy ne csupán a belváros, hanem Budapest külső városrészei is nagyobb figyelmet kapjanak. Ennek egyik első lépésének tekinthető, hogy a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottsága Újpesten tartotta első kihelyezett ülését. Az eseményen nemcsak fővárosi szintű kérdések kerültek napirendre, hanem a szakbizottság témái többnyire Újpestet érintő fejlesztési ügyekre összpontosítottak.
Az ülés elején Vitézy Dávid, a bizottság elnöke külön köszönetet mondott dr. Trippon Norbert polgármesternek és Déri Tibor alpolgármesternek, amiért lehetővé tették a kihelyezett ülés megtartását. A hétfői, rendhagyó szakbizottsági ülésen részt vettek országgyűlési képviselők és újpesti önkormányzati képviselők, a főváros cégeinek közép- és felsővezetői, Budapest más városrészeinek képviselői, valamint a fővárosi közgyűlés és a szakbizottság tagjai is.
A kihelyezett szakbizottsági ülésén elsősorban Újpestet érintő fejlesztési kérdések kerültek napirendre. A bizottság tagjai megvitatták a hármas metró káposztásmegyeri, 4,8 kilométeres hosszabbításának lehetőségeit és megvalósíthatósági kihívásait, valamint az UTE új stadionjához kapcsolódó közlekedési beruházásokat.
Szóba került a Pozsonyi utca és az István út 1,8 kilométeres szakaszának felújítása, valamint a villamosgyorsítási program, amely a 12-es és 14-es villamosok közlekedésének fejlesztését célozza, illetve további villamosfejlesztési lehetőségeket is, beleértve a Lehel térig történő hosszabbítást és az Újpest területén lévő Angyalföld kocsiszín rekonstrukcióját is, amelynek megvalósulása esetén több alacsony padlós villamos fogadására lenne alkalmas, így nőhetne az Újpesten közlekedő korszerű villamosok aránya is. Tervek születtek egy expresszvillamos létrehozásáról és az Újpest–Újbuda villamostengely meg-, illetve visszaépítéséről, továbbá az Újpesti autóbuszhálózat fejlesztéséről és a 71-es vasútvonal fejlesztési kérdéseiről is.
Az ülésen a résztvevők tájékoztatót hallhattak az Otthon Start program lehetséges, Újpestre gyakorolt hatásairól, valamint áttekintették a városban rendelkezésre álló potenciális területeket új lakóingatlanok építésére. Újpest és a főváros főépítésze is ismertette álláspontját a témában.
Napirendre került továbbá az EuroVelo 6 Duna menti kerékpárút fejlesztése, az utolsó hiányzó szakasz kiépítésének lehetősége Újpest területén. Déri Tibor több napirendi pont előterjesztőjeként is szerepelt az ülésen, és több módosító javaslatot is tett. Ezek között szerepelt például az Újpestre vonatkozó, fedett utasvárók létesítésére irányuló kezdeményezése is.
Az újpesti ügyek mellett több, a fővárost érintő fontos témát is napirendre vettek, így szó esett a fürdők fejlesztéséről, a Rákosrendező tervpályázat második szakaszáról, valamint a Bubi közösségi kerékpár rendszerének megújításáról, amelynek kiterjesztése Újpest délebbi részeire is várható.
Amennyiben ezek a javaslatok megvalósulnak, Újpest igazán ígéretes, előremutató jövő elé nézhet. A szakbizottsági ülés átfogó képet nyújtott a város közlekedési, lakásépítési és városfejlesztési terveiről, bemutatva a legfontosabb projekteket, fejlesztési irányokat és a várható infrastrukturális beruházásokat. Az ambiciózus programok célja, hogy Újpest ne csak élhetőbb, hanem modern, fenntartható és versenyképes városrésszé váljon, ahol a közlekedés, a lakóingatlan-fejlesztés egyaránt magas színvonalon szolgálja a lakosság igényeit.
A kihelyezett ülés rendhagyó jellege különösen jelentőssé tette a hétfői eseményt, hiszen a pozitív fogadtatás arra ösztönözheti a fővárosi döntéshozókat, hogy a jövőben rendszeresen tartsanak hasonló, helyben megtartott bizottsági üléseket. Ez erősítheti a kétszintű önkormányzati rendszer működését, hiszen közelebb hozza egymáshoz a fővárosi és a helyi döntéshozókat, elősegítve a párbeszédet, a közös gondolkodást és a helyi igényekhez jobban igazodó fejlesztési döntéseket.




SZFM