•  
  •  
  •  

Újpest polgármestere, dr. Trippon Norbert bejelentette, hogy muskátlimentő akciót hirdet a város. Újpest villanyoszlopait eddig díszítő muskátlikat az itt élő lakosok most „megmenthetik”, hiszen lehetőségük nyílik arra, hogy néhány növényt hazavigyenek, és megpróbálják otthon átteleltetni azokat.

„Idén is sok-sok muskátli díszítette városunk közterületi villanyoszlopait, de az önkormányzatnak nincs lehetősége átteleltetni a növényeket. A közelgő fagyok miatt az Újpesti Városgondnokság Kft. elkezdte beszedésüket. Szeretnénk, hogy ne komposzt legyen belőlük, hanem esélyt adjunk annak, hogy új otthonra leljenek” – fogalmazott dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere.

A muskátlimentő akcióra november 19-20-21-én 8 és 15 óra között kerül sor. A virágokat az Újpesti Városgondnokság Kft. Óradna utcai telephelyén lehet majd átvenni. Minden újpesti lakos, aki úgy érzi, hogy szívesen megmentene pár muskátlit és megpróbálkozna az átteleltetésükkel, magával vihet maximum öt csomag muskátlit.

A növények lombos állapotban, cserép nélkül, de földes gyökérzettel kerülnek átadásra. Egy muskátlicsomag kb. 3-4 kg, 30 cm átmérőjűek és 2-3 tövet tartalmaz.

Az elszállításhoz nagyobb, erősebb láda vagy táska szükséges, így arra kérik a muskátlimentőket, hogy az átvételhez ezzel készüljenek.
„Az akció a készlet erejéig tart, a kiszolgálás érkezési sorrendben történik. Éljenek a lehetőséggel, vigyenek haza egy-két csomag muskátlit!” – összegzett Újpest polgármestere.

SZFM