Meggyújtották az első adventi gyertyát Újpesten

  •  
  •  
  •  

„Legyen az adventi időszak amennyire csak lehet a szeretet, a békesség, az egymásra figyelés időszaka” – fogalmazott az adventi időszakkal kapcsolatosan dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Vasárnap ugyanis ünnepélyesen meggyújtották az újpesti adventi koszorú első gyertyáját, ezzel kezdetét vette az ünnepi időszak. Az Újpesti Adventi Vásár is megnyitotta kapuit, és a Városháza is ünnepi díszekbe öltözött.

„Meggyújtottuk az adventi koszorúnk első gyertyáját, ezzel megkezdődött a legszentebb ünnepünkre való felkészülés. Az elkövetkező időszakban azt kívánom városunk, Újpest összetartó közösségének, hogy szeretteikkel közösen leljék meg a várakozás boldog örömét, éljék meg együtt a körülöttünk lévő ünnepi pillanatokat!” – fogalmazott dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere, aki advent első vasárnapján meggyújtotta a város adventi koszorúján a hit jelképét szimbolizáló első gyertyát.

A gyertyagyújtáson Horváth Zoltán, az Újpesti Egek Királynője Római Katolikus Főplébánia plébánosa köszöntötte az egybegyűlteket.
„Négy vasárnap adventi várakozás, azért imádkozom, hogy készítsen elő bennünket jól, minden jó befogadására, minden jó lelki megújulásra, és egy szép ünneplésre” – mondta beszédében Horváth Zoltán plébános.

Újpesten az advent kezdetére ünnepi fénybe öltözött az idén 125 éves Városháza épülete, a megújult „Újpest” felirat mellett pedig egy hangulatos, meghitt betlehemi jászolt is felállítottak, így minden körülmény adott volt a meghitt alkalomhoz.

„Mi nagyon készültünk rá, ugye, délben, már otthon meggyújtottuk az első gyertyát az ebédnél, és az külön program volt nekünk, hogy Újpesttel együtt indítjuk az adventet. Úgyhogy nagyon várjuk már, azért állunk itt, és várjuk az első gyertyagyújtást. Családostól jöttünk, nagyon finom a forró csoki, körbenéztünk, minden szép, minden gyönyörű, meg hát az épület, az önkormányzatnak az épülete az elképesztő” – fogalmazott Pogácsás Katalin.

Megnyitotta kapuit az Újpesti Adventi Vásár is, amely december 23-ig várja az érdeklődőket. A vásár faházainál forró csokoládéval, finomságokkal és igazi karácsonyi hangulattal fogadják a vásározókat. Az Újpesti Ajándékgyár sátrainál pedig december 16-ig gyűjtik az adományokat, hogy minél több rászoruló számára válhasson szebbé az ünnep. A vásárban megtalálható az Állatmentő Liga standja is. Advent első vasárnapján a fényvillamos is ellátogatott Újpestre, tovább emelve az ünnepi hangulatot.

Advent első vasárnapja Káposztásmegyeren is meghitt hangulatban telt. „Nagyon szépen köszönjük a közösség nevében, hogy itt is ünnepelhetünk, egy ilyen csodálatos adventi koszorút, és hogy ezt meggyújthatjuk, az első gyertyát” – fogalmazott az eseménnyel kapcsolatosan Tóth Gáborné, káposztásmegyeri lakos. A Lóverseny téren felállított adventi koszorúnál a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia képviseletében Kosinsky Béla plébános mondott ünnepi köszöntőt, majd meggyújtották a koszorú első gyertyáját.

SZFM